2017. október 26., csütörtök

Hang indít - Kamera forog - Csapó - ééééés TESSÉK!

Elsírtam magam. Pedig nem is vagyok Gyűrűk ura rajongó. Ráadásul Harry Potteres. De én még ilyen gyönyörűen berendezett díszletet soha a büdös életben nem láttam.  Már a megérkezés Matamatába is emelkedett hangulatban folyt, a parkolóban hatalmas Hobbitonos buszok, természetesen egy szuvenír bolt, fent egy kávézó ahol isteni finom, sűrű zöldséges levest ettünk, onnan kilátással az igazi fű zöld-zöld fű dombokra, majd buszokkal transzfer az igazi bejárathoz. Megilletődve léptem be, a bokrok és táj titokzatosan eltakarta az igazi meglepetést. Olyan pontos precizitással van felépítve a falu, hogy bármilyen szögben állsz, a fotó tökéletesre sikeredjen.  Hát igen. Látom magam előtt az állványokat, a karavánokat, a rendezői sátrat, és ahogyan Peter Jackson új-zélandiként ügyel a természettel való összhangra. Nekünk a Nap a fővilágosítónk, a sok eső, szél és pár bárány adja a sminket, a történet pedig adott, csak le kell játszani. A légvédelmileg védett terület az Alexander család tulajdonában van, és mint minden más helyi vállalkozás, ez is akár veszteséges is lehetne, hiszen a helyi vállalkozóknak nem az a célja hogy azonnal multimilliomos legyen, vagy gazdag, vagy hatalmas, hanem hogy értéket teremtsen, a környéken lakókat foglalkoztassa és közösen egy cél érdekében munkálkodjanak. Sok esetben az új-zélandi vállalkozások a nyereséget folyamatosan visszapörgetik az üzletbe, a fejlesztésre és a megújulásra fókuszálva. 


Az egyre bővülő díszletfalu még a Harry Potter rajongókat is elkápráztatja. A miniatűr pontossággal megtervezett manóházak színes ajtajai pöttyözik tele a dimbes-dombos tájat. Ma valahogy spontán módon elkapom a pillanatokat, és miközben a Geo magazin főszerkesztője felveszi kamerával az egyik bejáratot, Travellina (kattintásra olvasható Travellina élménybeszámolója az új-zélandi utazásáról) szóval Travellina szalad be rajta, megörökítve az utókornak, hogy manók igenis léteznek. Ezt a felvételt hét lakat alatt őrizzük, és a következő generáció ugyanúgy a keresésére indul, mint annak idején Zsákos Bilbó majd Zsákos Frodó és a többiek a Gyűrű megkeresésének. Apropó, végül kiderült, hogy a gyűrű mindvégig szlovák bloggerünknél volt, Milannál, aki boldogan húzta elő zsebéből A gyűrűt, benne a titkos felirattal

,,Egy Gyűrű mind fölött, Egy Gyűrű kegyetlen, Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen.”

Aztán felpróbáltuk, és semmi. Több mint valószínű, az összes közül ez a Három Gyűrű, ami a legtisztább, és a tünde urak gyógyításra, és szép dolgok készítésére használták. Milan különben is olyan "tünde" alkatú és kinézetű, most már csak az a kérdés, hogy a Tűz, a Levegő vagy a Víz Gyűrűjét birtokolja és hogy honnan jött.... Kitaláljuk saját mesénket, emlékeket hagyunk a levegőben, eljátszuk hogy mi vagyunk Csavardi Samu és Zsákos Frodó, és megállapítjuk, hogy Csaba Shepherd, a NewTourZealand tulajdonosa, aki összerakta nekünk ezeket a csodálatos programokat, hasonlít Aragornra, az Elle főszerkesztője Liptai Lívia fekete hajjal Arwen, és én akarok lenni Galadriel....


Zsáklak, Megye, Michel Delving, Rohan, Gondor, Arda, Völgyzuboly, mind Középfölde, és itt van a Zöld Sárkány is ahol ettünk egy isteni finomat a kocsmában, igazi Hobbit sörrel leöblítve, amit csak és kizárólag itt lehet venni. Négy féle sör közül választhatsz, annyit elárulok, hogy az egyik közülük alkoholmentes és nem azt ittam.

Egyéb kényeztetések Hobbitonban... Kipróbálnád?

Hazafele felhőkbe és ködbe burkolózik a táj, épp csak annyit láttat a zöldebbnél zöldebb dombokból, amennyi a busz ablakából látható. Aztán mondom lányomnak hogy sajnos nem láttuk Mordont. Erre azt válaszolta, miközben az iskolában gályázott, hogy a Mordon az ott van.... Megnyugodtam hogy megint nem maradtam le semmiről.



2017. október 25., szerda

A Dél Keresztje

A Crowne Plaza egyes szobáiból mint a szentjános bogarak villantjuk egyenként jeleinket hajnal háromtól a reggeliig. Helyesek vagyunk, ahogy felkerülnek a facebook posztok, a lájkok mutatják ki van ébren.
-          - Aludjál! -  kommenteli Travellina/Kisgyörgy Éva  az egyik fotómat.
-          - Te is ébren vagy? – jön privát üzenetben Koszó-Stammberger Kingától, a GEO főszerkesztőjétől.
És megint van idő írni, összepakolni, forró fürdőt venni a Crowne Plaza executive klub szobájában, csodás kilátással a városra. És egy összeülős, nyugodt, beszélgetős reggelire a földszinten. Préseljük az almát, a zellert, a répát, összerakjuk a saját mizo levesünket, csupa egészséges étel az angol típusú felhozatalból. Kell is az energia, mert megyünk tovább a Coromandel félszigetre, hegyen és völgyön át, ahol a madár se jár…. Apropó, madár. Jár a madár, rengeteg madár, és az az érdekes, hogy az itteni madaraknak nincs félelemérzetük, és úgy pipiskednek körülöttünk, mint a szomszédasszony amikor megállít hazafele menet, hogy hallottam-e hogy a Zöldi Janiékhoz beköltözött az unokahuguk, aki ide fog járni iskolába… Vagy amikor kiszalad Juliska néni a házból, egyik kezével integet hogy álljak meg, közben derékból kinéz az úttesten jobbra és balra, csak hogy meglegyen az információja hogy jön-e autó, de nem megy át az úttesten, mert itt állok, és miközben elmondja hogy a Pista megcsalta Piroskával a Rózsit, folyamatosan a hátam mögé néz és maga mögé, hogy lecsekkolja hallja-e még más is a fontos hírt…. Hát így togyognak ezek a piros lábú, piros csőrű, piros szemű helyi „galambok” úton útfélen, és azért szeretem őket, mert ők tudják igazán hogy piros cipőhöz piros táska illik.

Red-billed gull / Vöröscsőrű sirály

A Catherdral Cove-hoz betonozott út visz, erős kaptatóval, szerteágazó dzsungeli bekötőutakkal és lélegzetelállító kilátókkal. Előttem egy szikh pár lila turbánban, és látom hogy az új-zélandiak tényleg befogadó nemzet, és a bevándorló jóleső érzéssel asszimilálódik. Ha már ennyire "zöldek" az új-zélandiak, akkor miért betonozzák le az ösvényt? Kérdezi egyik utitársam. Hát hogy boldogan tudjanak túrázni. Válaszolom logikusan. Ezt az okfejtésemet még meg kell értenem, de van rá bő három hetem még....



Amikor leérünk a partra, eszembe jut Thaiföld, hófehér homokos partjaival, a vízből kimeredő sziklaszirtjeivel, és megállapítom, hogy a méltán felkapott ázsiai üdülőparadicsom a nyomába se ér ennek a csodának. Azért mert tisztaság van. Ilyen egyszerű. A toalett kulturált, igaz nincs szemetes, mert itt  minden önkéntes alapon működik, és mivel a szemeteseket üríteni kéne, inkább mindenki hazaviszi a szemetét. 
És átmegyek a hatalmas átjárón, belül egy óriási aluljárón keresztül egy másik partra érek, így tulajdonképpen a sziklaátjáró két gyönyörűséges partot mutat bejárhatóvá, középen elterülve, mint egy templom belseje. Míg az egyik partja napsütötte, a másik része árnyékolt.

Ez a lajhár én vagyok. Mivel az oposszum is egy betelepített állat, így méltán veszem föl a versenyt vele, azzal a kitéttel, hogy engem nem kell irtani. 

Itt forgatták a Narnia krónikái című filmet

Este óvatosan megyünk szállásunkra, hiszen tisztában vagyunk vele, hogy egy kempingben fogunk aludni. Félelmeink megalapozatlanok, hiszen az új-zélandiak imádnak piknikezni, a szabadban tölteni idejük nagyrészét és családdal, barátokkal élvezni az együtt töltött időt. A mi szállásunk a Hot Water Beach Top 10 Holiday Park, ahol öt féle típusú szállás közül lehet választani. Az egyszerű sátortól a luxus villáig minden kategória megtalálható. A mi kis manólakunk az erdőre néz, épp akkora távolságra, hogy ha kijönne egy őz vagy egy medve, az elérhető távolság egy döntésképtelen helyzetben kimerevedne.

A háttérben egy weka statisztál

Sem őzek, sem medvék nem élnek a szigeten, viszont ezerféle madár koncertezik a környéken. Hallunk tui madarat, kiwit, kakukkbaglyot, kis kedvencemet a wekát, és keát. Olyan mint az operaházban Erwin Shrott a Don Giovanniban. Csak itt mindenki címszereplő egymásra hangolva.
A kalandok nem csak sajtkóstolásban, borkóstolásban és mézmustrában teljesednek ki, hanem éjszakai fürdőzésben. 10 felnőtt, komoly pozícióban lévő, bátor ember elindul forrásokat keresni az óceánparton, tudva, hogy az apály délután kettőkor engedte láttatni a miniatűr lyukakat, amikbe maximum 8 ember tud beleülni. Ezek a medencényi lyukak száz fok fölött is lehetnek, viszont a kempingben bérelhető kis lapáttal kivájt folyosók beengedik az óceán vizét, amitől kellemes ülőfürdők, természetes jakuzzik keletkeznek. Választási lehetőségünk csak annyi volt, hogy vagy most indulunk neki, este hétkor, vagy hajnal fél háromkor kelünk. Ez a hajnali kelés viccesen hangzott kilenc jet lages utasnak, majd bátor kalandorként indultunk azonnal neki a dagály által ellepett partnak, hogy hátha találunk meleg forrást. Találtunk is egy pocsolyát, magasan fönn a dagály lábánál, és 10 komoly ember vádliig körbeállta a habos trutyit és konstatáltuk a kicsit hűvös tavaszi éjszakában, hogy milyen jó gyereknek lenni, és ülőfürdő helyett a kiáztatott lábaink kárpótoltak a hajnali kelésért.
Úgy botorkáltunk vissza a vaksötét tengerparton, mint a dolgukat jól végző fiatal cserkészek. Bal oldalunkon esőerdő és sziklák, másik oldalunkon pedig az óceán. Felettünk pedig a Dél Keresztje, ami beleveszett a csillagok sűrűjébe.....


2017. október 24., kedd

Szakmai csúcson Milan Bardúnnal

Viszonylag későn, de helyi idő szerint korán ébredek. Hajnal fél ötkor elkap az ihlet és írok. Megírom a repülőutat businessen és turistán a Qatar airways  920-as járatán, mosolygok hogy egy nap távlatából milyen mókás kalandoknak tűnnek a pár órája még  a történésekbe beleszenvedett pillanatok.
Pontosan nem tudom mikor történt meg a napfelkelte, mert az éhség legyőzte a célokat, és a napi szükséglet felülírta a természet rendjét, az emberi kíváncsiságot. Ültem a club lounge 28. emeleti klubtermében, mivel első voltam hat órakor, a legjobb helyet foglaltam el az ablaknál, panorámás kilátással a kikötőre, és a luxus szigetre, Waihiki Islandra. És tulajdonképpen rájövök, hogy a hely szellemét itt nem kell keresnem, mert mindenhol ott van. Nem kell nyomoznom és kutatnom mert azonnal vágom hogy az emberekből sugárzó erő határozza meg belső tartalommal. Nem tudom leírni hogy mi sugárzik az emberekből, az erőn kívül még valami meleg, gondoskodó érzet, aminek fő szándéka a nem vagy egyedül közvetítése.

A laptopon az idő nem a helyi, hanem  a hazai, itt már csütörtök reggel 6 óra van, 11 óra időeltolódás

Mai kihívás: végigmenni az óceán egyik befolyó patakocskáján oda-vissza mezítláb a szeszélyes áprilisban, októberben. Mivel itt minden fordítva van, a nyár a tél, a tavasz az ősz, itt most tavasz van a magam színes szeszélyességével és játékosságával. Talán ez az egyáltalán nem erőltetett pozitív hozzáállás jellemzi legjobban az új-zélandi embereket, akik minden tettüket a boldogság megélésének rendjébe állítanak. Ők azért fizetnek adót, hogy köztéri grillező pontokat tudjanak használni ünnepnapokon, szabadságok alatt, barátokkal, családdal, közösségben. 
Az úton többször van dejavue érzésem, kezdek megijedni hogy két dimenzióban élek….  Útközben az út két szélén kála virázik vadon, mama kedvenc menyasszonyi virága, eszünk egyet Puhoiban, ami egy cseh falu, cseh bevándorlók bótoltak le egy kis földrészt a maoriktól nem teljes száz évvel ezelőtt, csehül kérek sört, a csapos nem érti, viszont van Pilzner és ennek megfelelő helyi változat. A sűrű halleves pedig foghagymás baquettel olyan finom, hogy pofátlanul kikanalazom a többiek által otthagyott maradékot is. Ülünk a lugas alatt, a sör erős, a jelen lévő helyiek ráncosak, napbarnítottak és öregek, viszont oda lehet menni hozzájuk, kedvesek és senki sem felsőbbrendű vagy alárendelt. Ezeket pusztán azért írom, mert fontosnak tartom megérteni az új-zélandi emberek lelkét, és a szavak talán ki tudják valamennyire fejezni fontosságukat.


Még mindig hihetetlen hogy itt vagyok Új-Zélandon, a világ felénk eső részétől pont a másik felén.
Az esőerdő, ahol a kaurifát lehet közelebbről megnézni, megfogni, megszagolni és akár megnyalni is olyan magasan tornyosul felénk potom 800 évével, mint egy túlméretezett brokkoli a veteményesben. Ilyen kertet akarok. Ehető liánnal amin Tarzan is lendülhetett, Szent Péter botjára hasonlító szintén ehető kacsokat, páfrány hegyeket amik Új-Zéland zászlóján is védjegyek, kisebb, nagyobb, legnagyobb beültetett összevisszaság…. 


A kaori erdő bejáratánál lábat kell mosni, be is állunk Krisztusi alázattal egymás cipőtalpát lesikálni, az én cipőtalpamat Szlovákia legolvasottabb utazó bloggere, a sármos, fiatal, nők bálványa Milan Bardún mossa, a "Cestujeme bez mapy" utazási blog írója, kitalálója és megvalósítója, és én elkönyvelem szakmai életem csúcspontjának ezt a beteljesülést. Kedves falumbeliek, hát idáig jutottam!

A háttérben a GEO Magazin főszerkesztője, Koszó Kinga minden fontos pillanatot megörökít. 


Az esti sörkóstolóról nem kerülhetnek ki képek. Kis társaságunk profi szakértőként nyugtázta a sorrendet. Mint kiderült ízlésünk különböző, vagy az új-zélandi sörök sokfélék. Nem emlékszem. 12 sört kóstoltunk, volt amelyik 6,5%-os volt. Éjszaka nem volt gond megint az álommanóval….

2017. október 23., hétfő

Kultúrsokk

A határátlépés egy szocialista tapasztalatokon edzett Közép-Kelet Európainak csípőből lezavart antré, azzal a különbséggel, hogy a másik fél olyan laza eleganciával és udvarias szakértelemmel ellenőriz a belépéskor, hogy észre sem veszi a messziről jött ember, hogy egy hatalmi közeg kezében van a sorsa, és utólag úgy gondolok a kedves rendészeti munkatársakra mint egy nagytestvérre, aki mindent tudni akar hugocskájáról viszont csak és kizárólag a hugi érdekében. És elképzelem, ha netán egy organikus élőlény vagy élettelen szerves anyag fennakad a rostán, előkerül a türelmes arc és a végén még én vagyok hálás hogy megmentettünk egy biológiai fenntartható közeget és hősként üdvözlöm magam hogy tiszteletben tartom mások kultúráját.


Nincs megállás. A jetlag egyetlen túlélési módja, ha helyi idő szerint fekszünk le aludni. A gép hajnal 5.45-ös érkezése próbári teszi az egész napot, nevetünk a kihíváson, eszünkbe jutnak gyermekéveink amikor még napokig tudtunk bulizni egy zokszó nélkül, és egy ismeretlen nyugalom érzetével indulunk neki a kalandnak. 

Első állomásunk a Muriwai strandon élő szula madarak tanulmányozása Gerard Durell után szabadon. A Muriwai strand Aucklandtól nyugatra található, fekete homokos óceánpart, gazdag érc és vastartalommal. Hosszan nyúlik előttünk a tengerpart vastagon nyaldosó partja, habos szegélyével csipkézve a látványt. A homok fekete, ércben gazdag, és olyan mágneses erővel rendelkezik, ami mínusz 10 kilót eredményez kívül és belül is. Ha órákat tölthetnénk a parton, feltöltődnénk, mert a Föld mágneses kisugárzása valami csoda folytán keresztezi a környéket, ami jótékony hatással van a szervezetünkre. Ha lenne nálam mágnes, rácuppantanám az energiákat és hazavinném. Ezer fényben csillog, mint éjjel a csillagok ahogy vetítik vissza nappal a földről az ég negatívját. Szörfparadicsom, érezzük is a hullámokból. A szél fúj, barlangok és sziklákba vájt lyukak teszik még látványosabbá a változó partot. Jobb oldalunkon egy végtelenbe folyó fekete homokos tengerpart, bal oldalunkon pedig egy meredek sziklafal zárja el a kilátást. A kettő között pedig apró fehér pöttyök szimmetrikus távolságban egymástól. Mint egy fekete-fehér keresztrejtvény feladvány megfejtés előtt. 


A szula madarak sminkjét úgy megirigylem, hogy valamelyik nap biztos kipróbálom. 

A kontúros kék szemceruza a madár fején olyan felsőbbrendűséget ad az arcának ami teljes mértékben meghatározza helyemet a világban. Kikémlel, megvizsgál, határozott, mélyen tudomásul vesz és tovább végzi dolgát.

A szula madarak úgy csókolóznak, hogy a nyakukkal átölelik egymást. Belefúrják hosszú csőrüket a másik tolla közé, összeérintik fejüket, homlokukat, és olyan meghitt, bensőséges és intim a jelenet, közben természetes, hogy zavarom gyorsan elmúlik, és kívülálló szemlélőként maradok harmadiknak…. 


A nagyköveti vacsora elhúzódik, és amikor érzem már hogy az arcom zombi módjára eltorzul, és nem tudom egyenesen tartani tekintetemet, örülök az asztalbontásnak, és 10-kor már rendes Hamupipőke módjára húzom a lóbőrt a Crowne Plaza aromaterápiás szobájában. A kilátás lélegzetelállító a 27. emeleten, még így sötétben is. Megfogadom hogy reggel futok a tengerparton, edzek a gymben és végigeszem a  svédasztalos reggelit a földszinten és a 28. emeleten egyaránt. Aztán csak szokás szerint befúrom magam a párnák közé, mint Beziere-ben a biciklitúrámon....

2017. október 18., szerda

Qatar Airways

Az alább leírtakért a Qatar business osztálya és a Liszt Ferenc repülőtér business lounge várója tehet és a felszolgált alkoholmennyiség.


Öcsi bácsi percre pontosan  jelenik meg a házak előtt. Gyűjtőexpedíció Újpesttől Ferihegyig. 
Utána meghitt pillanatok a business longuage-ban, a business osztályon, ahol egymás étkébe kóstolunk és ettől válunk egyenlőkké.
A Budapest – Doha távolság olyan a 12 férőhelyes üzleti osztályon, mintha beülnénk a Centrál Kávézóba a Ferenciek terénél hétfőről keddre délután elébe menve a biztos jövőnek. Isteni mezze, fintom borok (engedtessék megjegyezni, hogy olasz, francia, amerikai, chilei, ausztrál és portugál változatban), desszert és internet vár ránk az elöl elkerített részben. A Toulouse-i repülőtér múzeum látogatásakor megírtam, hogy régebben a business osztály hátul volt, így nem jártak át a turisták a kényelmesebb helyeken. Ma már szemkápráztatásnak elölre teszik a businesst, hogy hadd legyen ez egy cél a következő utazásra. Hát megéri. Megfogadom az égi Istenre hogy ezután csak businessen utazok. Később olvasom utitársaim bejegyzéseit az átélt élményekről, és kiderült, hogy ők is fogadalmat kötöttek a businessek Istenére esküdve.
És az első turbulenciánál úgy röpül ki minden a business tündéri polcáról, hogy a visszafele szóló repülőjegyemet nem is találom meg. Vegyem jelnek?



A dohai repülőtéren eltévedek. Kedves qatari vezetőink türelemmel és óriási nyugalommal visznek végig a beláthatatlan repülőtéren. Silver, Gold, Platina Lounge, first class, business, úszómedencével, jacuzzival, szálloda konditeremmel, wellness masszázzsal, és mindennek a közepén a Maci. Olyan szürreális a sárga bundájában mintha Nobu a folyosóra hányt volna, pedig a lakásban van.  Elképzelem a sah lányát, aki hisztizve üvölti ki torkaszakadtából, miközben feje vörösödik:
-          - A Christie's-en akarom azt az óriási bronz macit!
Mert hát hol máshol? Szegény kislány nem a műanyag barbibabák világában nő fel, és talán sose lesz legója, mert ha lenne fajátéka vagy gyurmája esetleg igazi élő kiscicája, akkor talán nem áhítozna óriásira nőtt játékmacik után a világ legnagyobb luxus árverésein. Majd miután nem fért be a lakásba, kikerült a reptérre lámpának álcázva. Hogy ne legyen pucér a Maci, került rá egy sárga pizsi is. Ebben a szüreális gyermeki luxusban épp annyi időnk van hogy tudatosítsam önmagam különböző stílusok iránti lojális érzékenységét, hogy felfedezzem plüssmacikba beletörődő gyermeki énemet, nyugtázzam a világ sokszínűségét és benne az emberek kreativitását, és már indulunk is tovább egy 777-es géppel, ami a világon az egyetlen Boeing ami egy lendülettel és tankkal visz át a világ leghosszabb szakaszán Aucklandba. 


Alig akarjuk elhagyni Dohát. Megállt az idő, nem látni hogy gurulunk-e vagy sem. Az lenne a trükk, hogy most nem alszunk, hanem majd az út második felében. Így tudunk reggelre kipihenten érkezni Új-Zélandra. Nekem annyira fáj a fejem, hogy jólesik nem csinálni semmit. Bedugom fülembe Chopint, felveszem papucsomat és tűröm a turista osztály minden kellemetlen szűkösségét. 
A gép tele van, egy tűt se lehet leejteni. Úgy tolja fel a nagy seggét a triple seven, mint nénécske megtámaszkodva az asztalba, nyögve egy jólesőt még a szék biztonságában, majd egy gyors lendülettel a kiszorított levegőbe kapaszkodva és a feladat halaszthatatlan azonnali elvégzésére koncentrálva lendületből motiválja magát a sürgősség igénye nélkül egy kedvére való feladat elvégzése érdekében.
Hidratálni kellene folyamatosan kívül-belül, de mire végiggondolom, az álommanó rövid, 45 perces belső szemhélyvizsgálatokra kényszerít és nincs időm elemezni sem időt, sem teret sem más dimenziókat.

Elhagyjuk Colombot, a könnycsepp alakú sziget egyre távolodik. Viszont minél közelebb kerülünk Új-Zélandhoz, annál hosszabb időt ír ki a monitor. Ez képtelenség, ráadásul megkerüljük alulról Ausztráliát…. Azt mondja a sztyuvi hogy több mint valószínű a városokból kap jelet a pilóta. Milán repült már keresztül Ausztrálián, szerinte simán megy ez jelek nélkül is.  Átmegyek a businessbe, ott a lányok mint egy kórteremben két vakbél műtét utáni lábadozó, egyenpizsamályukban nyomkodják a távirányítót és iszogatják vörösborukat. Kiderül hogy nekik teljesen mást mutat és mond a navigációs tájékoztató. Ezek szerint a másodosztály vagy lecsatlakozik és irányt vált, vagy csupán az első osztály hamarabb ér Új-Zélandra. Jót nevetünk ketteskével és hármaskával ezen a marhaságon, aztán majd úgyis kivárjuk a végét. 

Egy utasnak álcázott kígyóbűvölő Go Pro kamerát szelídít a businessen

Szemben a sötét folyosón arctalan alak, a fény hátulról világítja, miközben kinn ezerrel tűz a nap a felhők felett, megvan ez koreografálva, bennünket hangolnak rá az időeltolódásra és mint a szófógadó kisgyerekek lehúzott spaletták mögött imitáljuk az alvást, néha-néha felnézve hogy mikor jön már a mama és kérünk gyorsan egy pohár whiskeyt vagy sört vagy bort, hogy még jobban aludjunk. 

2017. október 16., hétfő

Az álmok valóra válnak



Azt álmodtam, hogy Milan Bardún, a Cestujeme bez mapy blogger barátnője vagyok, majd dobtam őt egy pocakos, szemüveges, kopasz, alacsony pasiért.... Kíváncsian várom a fejleményeket, hogy megérte-e.
Reggel gyorsan befejezem a férfi karaktereket készülő könyvemhez, és nem hagyom magam befolyásolni álmomtól.
Aztán elhangzik egy kérdés a fészen: Mit csinálsz te hogy ennyit utazol? Én is azt akarom csinálni.
Nem gondolkodom sokáig a válaszon, csak úgy jön magától. Hogy merd kitalálni magad, higgy magadban és légy nyitott emberekre. Annyi lehetőség van ma már a világban: interneten keresztül dolgozni úgy, hogy azt cégek támogatják, így megvan az anyagi támogatásod az utazásokra. Légy digitális nomád akárhány éves vagy. Az én utam egy hosszú és kacskaringós út volt mire eljutottam idáig. Minden döntésemet felépítettem és annak szolgálatába állítottam hogy utazhassak. El lehet érni máshogy is, én az idegenforgalomban kezdtem dolgozni.
Először azt hittem hogy majd elküldenek mindenhova aztán rájöttem hogy ez nem így működik. Kitaláltam magam.És a mai napig nyitott szemmel és füllel járok, és megtalálom a lehetőségeket. Tíz évig nem utaztam, csak utaztattam. Az utóbbi pár évben ért be mindaz a munka és kitartás amiből most sok-sok utazás lett.
Neked rengeteg lehetőséged van. Itt van például Travellina, vagy a Peter's Planet ők például ebből élnek. Érdemes figyelni mit csinálnak, hogyan kommunikálnak (Vigh Bori: Hogyan menjünk világgáA sárgaruhás lány: Hogyan lettem világutazó.... Kisgyörgy Éva-Travellina: Világutazók kézikönyve)  Nincs konkrét recept, mert a megoldás ha nagyon akarod majd jön. Bátorság kell hozzá, gyors döntési reflex és elhatározás. Nyitottnak kell lenni új dolgokra és meg kell bízni az emberekben.

Megjegyzem nem az utazás kitalálása, megszervezése és az elindulás a legnehezebb, hanem 7 kiló alatt tartani a kézi poggyászt! 
Az elkövetkező időben keressétek az újságárusoknál az Elle, a GEO Magazin, a HVG, Hamu és Gyémánt, és majd még mondom melyik kiemelkedően színvonalas és tartalmas magazinokat. Mert ha nekem nem hisztek, a fenti lapokba publikáló újságírók saját élményei magukért fognak beszélni. 

2017. október 15., vasárnap

A készülődés izgalmai



Tulajdonképpen utazáshoz pakolni azért (is) szeretek, mert így egyenként kézbe veszem dolgaimat, megvizsgálom őket, és úgy viszem őket magammal, hogy ha az út folyamán bármi módon meg kell válnunk egymástól, szolgálati idejüket letöltve bárhol ott tudom hagyni, vagy csupán elengedve elfeledni őket. 
Most viszont olyan alapossággal kell megvizsgálnom kedves ruhadarabjaimat, cipőimet, utazási kellékeimet, hogy még csak egy fűszálnyi kis apró, nem  oda illő tárgy se kerüljön bele, rá, alá, hozzá.... Egyenként sikálom cipőimet, fertőtlenítem a talpakat, mosom ruháimat, és bogozom villanyszerelőt megszégyenítő kábelkötegeimet indulás előtt pontosan egy nappal.
Hűtő kipakolva, internet szüneteltetve, kulcsok másolva, macska átadva egy hónapnyi alommal és élelemmel, bőröndök kiporszívózva, ügyfelek kontaktálva, barátok elbúcsúzva "nagyon fogsz hiányozni" koccintásokkal. 
Pedig csak egy hónapra megyek a világ másik felébe. Azt mondják, ha lefúrnánk a földbe merőlegesen, pont Új-Zélandon lyukadnánk ki Magyarországról. 
És amikor már azt hiszem hogy makulátlanul piszokmentes a kutyasétáltatásban edzett sportcipőm és hófehér az agyonhasznált futócipőm, mint egy komisz kis ördög bújik elő a hasítékból egy tetten ért fűszál....
Gyerekek, ti el se tudjátok képzelni, mennyi elfelejtett almamag lapul meg a kifordított zsebekben, mogyoró avasodik meg a szüttyők belsejében és fogpiszkáló esik ki végigtúrva az összes létező nyílást bőröndben, kistasakban, piperetáskában.... 
34 teljes napos csavargásom komoly felkészülést és előkészületeket követel. Mivel Új-Zéland biológiai határvédelemmel rendelkezik, minden belépőnek be kell tartania az előírt szabályokat. Miközben jókat nevetünk hogy a vitamin minek számít és a hajszálam ha meglapul a fésűn, és macskám van és minden cicaszőrös felvetéseken, azért nem szeretném ha csak az aucklandi repülőtér fogadóterét és tranzitját látnám. 10 óra időeltolódásra, 17 óra folyamatos repülésre és a hirtelen tavaszra szeretnék felkészülni. 
Nem vettem új fogkefét! Esik le hirtelen fogmosás közben. Mi van ha a kefék között megbúvó ételmaradék organikus betolakodónak számít? Félelmeim megalapozottak és a hatályos belépési nyilatkozatok alapján kötelező betartani. 

Tehát, utazás előtt nagytakarítás, rendszerezés, és csak a fontos tárgyak csomagolása.

Na de mi a fontos tárgy? Szeretett Rouge ruháim nélkül meddig bírom ki hogy a kis türkizt ne vegyem fel? Mennyire fog hiányozni a háromszínű elegáns kis business casualom a második héten, amikor fenn ülök Auckland valamelyik vulkanikus képződményén és bámulok ki a fejemből? A harmadik héten a farmerbe büntetett lábaim mennyire fognak szoknyáért üvölteni? 
Azzal hogy fodrászomat itthon hagyom, kb 50 kilót spórolok meg. Helyette hajgumik és hajkiegyenesítő... 

Még a Vodafone előfizetésemet is szüneteltetem erre az időre. Van rá mód. Egy telefon, egy nagyon kedves Marika, és nem ketyeg a számla. Internet szintén felfüggesztve a UPC-nél. Itt van visszakapcsolási díj. Megéri. 

A Qatar Airways megengedett kézipoggyásza 7 kilós lehet, és most azon gondolkodom, mit tudok  az összekészített kis felvihető csomagomból kivarázsolni? Fél kilóval lépem túl a megengedett keretet.... A koktélruhámat, amit a díszvacsorára viszek? A váltásruhát amit tartaléknak mindig beteszek ha véletlenül elhagynák a  feladható bőröndjeimet? Igen, bőröndök! Kettő darab agyontömött gurulós csomag, mert egyikben lesz a szennyes, a másikban a tiszta ruha. Különben meg nem, mert mindenhol lehet majd állítólag mosni. 

A hosszú repülőúton úgy ütöm el az időt, hogy megtervezem: egy Grecsó Krisztián könyv, 3 film, 3 hangoskönyv, 4 fejezet a könyvemből és két blogbejegyzés. 

Szóval most már nagyon izgulok. Szorítsatok, megyünk meghódítani távoli tájakat, vár ránk a maorik titkos világa, a kiwik kalandos vendégszeretete, Frodo és a hobbit sör, a többi pedig meglepetés.




2017. október 6., péntek

Egy kis nosztalgia


Miért lettem idegenforgalmász? A válasz nem egyszerű, de nem is bonyolult. Olyan mint én. Lányom születése után el kellett döntenem, hogy a színészi / filmezési pályán maradok, vagy keresek egy nyugodtabb, biztonságosabb jövedelemforrást. Mert akkor még annak reméltem új hivatásomat. Hisz a téma kedves - ki ne szeretne beszélni az utazásairól, élményeiről, kalandjairól -, utazni mindenki szeret vagy szeretne - mindig az első 5 cél között szerepel egy világkörüli út -, a terméket pedig sose lehet megunni - még az örök ellenségeskedők is előrántanak egy-egy utazási emléket, és a "nem kérek semmit" átvált merengő tekintetté amikor a balatoni ifjú évek beugranak -, a termék pedig mindenki számára kedves. És ez volt az egyetlen fontos dolog számomra az ügyfél szempontjából. Ne legyen úszómatrac, fogyasztási cikk vagy egyéb kézzelfogható eszköz, mert nem akartam termékkereskedő lenni, hanem egy új szakmában művészi vénáimat kibontakoztatni.
Hogy engem mi sarkallt arra, hogy egy megfoghatatlan terméket kezdjek el értékesíteni? Hogy az utazási szakmában helyet keressek magamnak? Hogy sok kikapcsolódni vágyó embernek megmondjam melyik a legmegfelelőbb hely a Föld nevű bolygón hogy kimozduljon a mókuskerékből, elfelejtse a napi kötelezettségeit és elmeneküljön akár csak egy rövid kis időre a mindennapok robotjából? Hogy én is utazhassak....
Úgy gondoltam, ha már a kondér szélénél állok, majd biztos megengedi a szakma hogy lássam, érezzem, tapasztaljam azokat a helyeket, amikről beszélnem kell, amit el kell adnom, amit bizonyosságom hitével tudnom kell a legmegfelelőbbnek ítélni és elhitetni az utazóval, hogy az róla szól, az övé, és ez megmásíthatatlan, hisz az utazási tanácsadó egy bizalmi pozíció, amiről csak később lett tudomásom.
Belevágtam hát a nagy kalandba, abban bízva hogy majd sokat látok, tapasztalok, érzek, és amit megtapasztaltam, láttam és éreztem, azt nyugodt szívvel tudom továbbadni a végső megrendelőnek. A puding próbája az evés.
Mindig szerettem és mindig szerettem volna utazni. Az első repülős utazásom Bulgáriába vezetett anyuval és két testvéremmel. Dobált a Tupoljev mint az istennyila, viszont mivel betöltöttem a 18-at kaphattam vörösbort. Elárulom, ha a repülőn iszom alkoholt, a mai napig rosszul érzem magam utána. Pillanatnyi mámort ad, aminek később megvan a böjtje. Emlékszem, még színházi éveim alatt, a szakszervezetünk elnöke engem kért fel hogy kísérjem el Prágába, ahova repülőgépen utaztunk Kassáról. Jó vezetővel élmény volt a repülés. Gyuri tanított meg hogyan vegyem a levegőt, döntsem hátra a fejemet és ha bepánikolok, kapjak be egy cukorkát. A többi trükköt később tanultam meg.
Nekem az utazás már akkor is a tér és idő játéka volt. Átlépni más időzónába, megismerni más kultúrákat, embereket, éghajlatot, olyan ez mint a mesebeli varázslók hókuszpókjai: rövid időre el tudnak kápráztatni. De ennyi elég is. Hogy feltöltődjünk, kiragadjuk magunkat a hétköznapokból, felfrissüljünk és feltöltődjünk más emberek dimenzióit látva.
Tehát elindultam az ismeretlenbe, önbizalmam csúcsán, tapasztalt kollégáimat győzködve hogy a charter repülőgép helyes kiejtése az "karter" (pedig Jimmy Carter akkor már 15 éve nem volt elnök), és úgy ültem be az állásinterjúra, hogy már a benti papucsomat is vittem magammal. Az élet így oszt le helyzeteket. Az én helyzetem megkérdőjelezhetetlen volt mindenki nagy ámulatára, a "majd értesítjük" szóba se kerülhetett, mert beköltöztem az utazási szakmába fogkeféstül, alvópárnástul és mindazon lendülettel, ami a mai napig kitart.