Marosvásárhelyen elesettnek érzem magam jobban, mint bárhol a világban. Lasszóval fogom a magyarul beszélő embereket, angolul viszont szinte senki nem beszél. Vicces helyzeteket generál, amikor a román eladónak kézzel-lábbal próbálom elmutogatni, hogy cica alomtálcát szeretnék vásárolni, kinn állok a bevásárlóközpont előtt megpakolt kocsival, és embereket szólítok le, és kérem meg őket, hogy hívjanak nekem taxit, konyakos poharakat vásárolok, volt már, hogy ágybetétet (végül csak szivacs lett belőle, egy hanyag legyintéssel feladtam), tudom hol van a Tutun és a Gé, és a biztos háromszög a Színművészeti Egyetem és lányom lakása között.
Miközben ülök a vonaton Marosvásárhely felé, a tizenegy órás zárt tér befele fordít, és elgondolkodtat. Szemben két hölgy mély filozófiai eszmecserét folytat népek szociológiai, társadalmi kortörténetéről a gyereknevelésben, viselkedéskultúrákon át komoly tudományos eredmények felvázolásával. Elméletben olyan pengék vagyunk, gyakorlatban viszont döcög a gépezet. Pedig az élményszerű utazás éppen az azonnali cselekvésről szól, hogyan kezeljünk spontán helyzeteket, hogyan viszonyuljunk embertársaink felé, hogyan viselkedjünk, mit csináljunk, mit ne csináljunk, és aki a hely szellemét keresi, annak mindenképpen bele kell olvadnia a közegbe, meg kell keresni azokat a helyi pontokat, amitől felismerhetővé válik a különbözőség a görög, a szlovák, a svéd és a magyar között. Minden utazás egyben belső utazás is, ha eléggé nyitott vagyok magamra és magamban.
Imádok belecsapni a lecsóba. Akármelyik oldalról kerülgetem a témát, hogy hogyan kapcsolódnak „csajos” témájú írásaim a szakmámhoz, ugyanoda hámozom ki magam.
A világot a legjobban és legtöbbet foglalkoztató téma a férfi nő, házasságban, egy háztartásban, nyitott kapcsolatban, válás előtt és után, gyermekvállalás előtt és után, utcán, repülőn, külföldön és belföldön. Miközben háborúk törnek ki egy rosszul tálalt reggeli miatt, vagy egy elutasított légyott miatt világvezetői szinten is, akarva akaratlanul külföldön megnézem magamnak nőtársaimat, és ebből válogatom össze az otthon nem konkurencia külső megnyilvánulásait, és kreálok magamnak belőle előnyt itthon, és keresem a herceget fehér lovon külföldön, főleg barátnőim „Mi van, bepasiztál?” kérdésének eleget téve, ha egy hétnél tovább maradok a világ bármelyik pontján.
Mindenki megnyugtatására, még nem jött el az én időm, és jelen utazásommal nem is fogja senki bekötni a fejemet, ugyanis Marosvásárhelyen egyéb kötelezettségeimnek teszek eleget, és ebbe nem fér bele olyan elfoglaltság, ami eltereli fókuszomat a kitűzött feladatokról.
Itt nincs időm meglátogatni a gyönyörű szecessziós Kultúrpalotát, és még nem láttam a barokk Toldalagi - palotát sem. A várban tavaly sétáltam, kívülről megcsodáltam felújított falait, rideg nagyságát, de nem találtam meg azt a patináját amitől beindul a fantáziám. Egyetlen épület ami megfog a városban, egy kis vadászkastély az 1 Decembre 1918 utcában a Bólyai utcától balra felfele egy kis dombon, kacskaringós, láthatatlan lépcsőn áll a fatornáccal berakott téli lak lepusztult, elhagyatott valójába. Ez az egyetlen épület, amit elvinnék magammal, vagy amibe elvinném magamat. Kilátás a havas tájra, nyáron pedig a mérsékelt melegben elviselhető az ablakban írni, és csehovi hangulatú milliőben Büszkeség és balítéletet olvasni, vagy egy svéd krimit. A kandallóban ropog a tűz, körülötte a meggyfa színű bútor még meghittebbé varázsolja a hűvös őszi estét, a kör alakú asztalkán gyümölcstál megkomponálva, egzotikus gyümölcsök tetején óriási szemű piros szőlőfürt, mellette banán védelmezi az apró mandarinokat kiskifliben…. És mindeközben Chopin szól a falakból, a mennyezetből és mindenhonnan ….
Ez a mindent elsöprő szerelem háza. Itt az egyéjszakás kaland felszívódik a testiségben, rövid idő alatt kiadja magából a szenvedély minden érzelmi megnyilvánulását egy magasra törő eufóriában. A szerelem hosszabb távon formáz. A várakozás, a vágyakozás, az egyé válás, az elfogadás, a befogadás türelmesen lángol a kandallóban, és ha elfogy a tűzifa, felágaskodik a kis szikra, próbál erőre kapni, majd nagy lobbal elalszik.
A nő egyedül áll az ablakban és vár. A faintarziás ablakkeret hagymakupolás rácsos mintája auraként von köréje keretet, mint a Mária oltárok faragott márványfala. Hol késik a szerelem?
A szerelem ott van az utcákon, a tereken, a parkokban, az erdőben, szabadon, nem engedi magát bezárni szobák, vadászkastélyok és hálószobák kilihegett, levegőtlen falai közé.
