Forum Romanum, Colosseum és a Palatinus

Colosseum

A Caelius, Esquilinus és a Palatinus között található a világ egyik legismertebb és legrégibb nevezetessége, a kör alakú létesítmény, amit annak idején színháznak neveztek, később aréna lett, de mi nők csak nemes egyszerűséggel sok vérrontás helyszínének tudjuk be. Mert lehet színházi előadás a gladiátorok harca, öldöklése és halála viszont gusztus dolga. A hely mégis magával ragad.

A pontos és precíz bejárásához ajánlott korán kelni. Mi nagyon korán elindultunk Cimbivel, így is fél órát álltunk sorba a kombinált jegyünkért, ami a Fórum Románumra is szól, onnan pedig meglepetésünkre a Palatinus is bejárható. De megyek sorjában. Az időjárás nekünk kedvez, ragyogóan süt a nap, kicsit fúj a szél, olyan kellemes római vakációs idő van. További fél óra a biztonsági ellenőrzés, táska a reptéri szalagra, és ha becsipog a kabát, akkor bizony le kell azt venni. Néhány turista elmélázik, mígnem jön egy igazi olasz matróna és a pár napos OKJ-s tanfolyamán megszerzett tudásával két perc alatt megfegyelmezi a bebocsájtásra váró tömeget. Kedvenc biztonsági embereink, akik éveket töltöttek a rend és a fegyelem megtartásának tanulásával csendben nyugtázzák a hölgy hatósugarát.

A 2017-ben nyílt 4. és 5. emeletek és az alagsor csak előzetes bejelentkezéssel látogathatók. Ennek oka, hogy egyszerre csak maximum 25 fős csoport lehet egyszerre a különleges kilátón, és ezt naponta tíz alkalommal engedélyezik. Úgyhogy a mi spontán utazásunk miatt ezt a kiváltságot most nem használjuk ki. Első Colosseum látogatásunkra elegendő a földszint és az első emelet, ha jól helyezkedünk, csodás felvételeket készíthetünk. Igen ám, de mi Cimbivel közben megvitatjuk az ókori emberek életét, a csaták jelentőségét, a gladiátorok bátorságát és minden szociális, társadalmi és politikai aspektusát a különböző koroknak. Kellene a hozzánk hasonló intellektuális utazóknak vagy külön időpont vagy egy másik Colosseum, mert a sok szelfis, aki azt sem tudja hol van és milyen köveken lépked, követeli magának a tapottatnyi helyet, és ahogy mi sem vagyunk tekintettel rájuk, ők sincsenek ránk. A világ két részre oszlott, azokra akik csak szelfiznek, és azokra akik komoly elő és utótanulmányokat végeznek a történelmi helyszíneken, és amikor megélik a hely szellemét, akkor hosszú ideig hangolódnak, eggyé forrnak és beszippantják a történelmet. Na ilyenek vagyunk mi Cimbivel.

Ugyanis felmerült az a hétköznapi kérdés, hogy a sok kaszabolást, halált, kivégzést és gyilkolást hogy bírta nézni például egy egyszerű fehérnép. Kiderült, hogy voltak hányósarkok. Kicsit megnyugodok, hogy ebben a Bábel tornyához hasonló kerengőben nem minden résztvevő volt véres szájú gonosz, csak és csupán a kor szelleme, a vezetők parancsa (erről majd később) és a kötelező  megfelelés rendelte el ezt a sokak számára természetes látványosságot.

És hogy mégis mi bűvöl el? A sok kis apró tégla, amiből ez a monstrum elkészült. A sok kis tégla még több habarcs együttes kompozíciója magasságra és mélységre is elképesztő biztonsággal rakódott a 188 méter hosszú, 156 méter széles és 48,5 méter magas masszív építményre. „Amíg a Colosseum áll, állni fog Róma, ha elpusztul, elpusztul Róma is és a világ is.” Egy dolog biztos, hogy Béda aki a mondásért felel már rég nem él, a Colosseum pedig még bírja és jócskán meghaladja korát. Az épület fennállásának majdnem 2000 éve alatt volt itt minden: például 1130 – 1205 között a nagyon befolyásos Frangipane család beköltözött, a 11. században pajtának használták, de volt vágóhíd is és elhagyatott romhalmaz is a világ legismertebb építménye. Milyen izgalmas lehetett amikor benőtte a zöld, az alagsor még fedetten és szemérmesen eltakarta a rabszolgák és az állatok méltatlan tartásának sötét lyukait, fű és bokrok, fák törtek utat a tufák, téglák és mészkő között jelezve a világnak, hogy a természet intelligenciája mindig utat talál az élet magasabb szintű folyamatában bizonyítva hogy az ember csak egy múló állapot, az élet más alapokon ered.

Forum Romanum

Ha jól számolom az öt bejárat egyikén simán és gyorsan bejutunk a Forum Romanumra. Apró részletességgel járjuk végig a több évezredes múltat, ahol minden neves és nevezetes uralkodó megfordult, beszédet mondott vagy akár itt is lakott. A Capitolium és a Palatinus védelmében létrehozott városi központ, ahol a bazilikában még jogi, politikai és gazdasági ügyeket intéztek, ahol a Vesta szüzeket szentként tisztelték de ha ránézett egy férfira élve eltemették…. a férfiak világa volt, ahol a nő tulajdon, akivel a férj vagy férj híján az apa rendelkezett. 

Észre sem vesszük és több ezer éves mozaikon taposunk, a Romulusról elnevezett templom bronzkapuja még eredeti és a zárja működik….

Palatinus

Meglepetésemre a belépő jegy felvisz a Palatinus dombra is. Na jó, kezdem az elejéről, de már úgyis lecsaptam a poént. Róma hét dombja már első ittlétemkor is egy nagy titokzatos anekdotának tűnt. Aztán kicsit jobban belemélyedtem hogy elhiggyem, de nem eléggé hogy lássam. És amikor Cimbi szólt hogy menjünk föl balra a vécék után a Vesta szüzek temploma mellett, elolvastunk minden kiírást, megjegyzést, táblát a látnivalók előtt, de azokból csak annyit tudtunk meg hogy minden tufából és/vagy márványból van. Itt eszembe jutott az aucklandi Art Galleryben tett látogatásom, ahol interaktívvá teszik a kiállítást és megmozgatják a látogatók agyát, kiváltképpen a gyerekekét, de nekem is jópofa játék volt a saját szemszögemből látni a kiállított tárgyakat. Na szóval jó lenne sztorikhoz kötni a kiírásokat, mert ha találkozom valakivel és mesélni kényszerülök hogy hol voltam, nem a tufákról szeretnék mesélni. De sajnos a sztorik nem tudományos alapokon nyugszanak, és a trollkodó okostojások miatt az egyetlen alátámasztott tény hogy milyen kőből van amit látunk és az kb melyik kor. És hogy Lívia lakott ott. Engem pedig a mesék varázsolnak el. Hogy Líviát ott csókolta meg Augustus először amikor szabin szokás szerint bevitte a házba, utalva a szabin nők elrablására…. Vagy a kilátónál hogyan nem tudtak felkapaszkodni a gallok, és sajnálom hogy nem találtam meg a barlangot ahol Hercules (?) vagy Romulus és Rémusz nevelkedett akár farkas szoptatta akár egy feslett nő akit farkasnak neveztek. Szóval miután kipuffogtam magam a Forum Romanumon, átverekedtük magunkat a tömegen, mert a Palatinuson csak a kitartók jutnak el a Casa di Livia freskóihoz és a még kitartóbbak egy gyönyörűséges, fenséges látványban részesülnek valamelyik hó borította hegyekig észak-kelet irányában.

És innen belátni a többi hat dombot. Körös körbe előttem a Capitolium, egy óránál a Quirinalis, Viminalis, Esquilinus és a hátam mögött a Caelius és az Aventinus a bal vállam mögött. Káprázatos, egyedülálló a kilátás, a megmaradt romok mint a mozaik makettek felülnézetből különböző alakzatokat láttatnak. El kell képzelni a medencét ami körül a különleges márványlapok úgy voltak elhelyezve a család biztonsága érdekében, hogy a lapok visszatükrözték minden oldalról a környéket és láttatták ha illetéktelen behatoló tört a háziakra. Különösképpen Néró szerette ezeket a cappadociai fényvisszaverő márványtáblákat üldözési mániája miatt fontos volt hogy folyton lássa nem követik-e és hogy nem bújkál-e merénylő az oszlopok között... 

Van itt stadion és rendezvényközpont, fürdők a patríciusoknak és nyilvánosak a népnek, borászat, színház, sirályok, kertek, és tizedakkora tömeg mint a Colosseumban és a Fórum Romanumon. 

 Stadion és rendezvényközpont. Aki látta a Spartacus című sorozatot tudja, hogy a gazdagabb házaknál volt mini aréna. A háttérben egy ilyen, és gondolom egy Augustusnak dukált. Az előtérben egy szentély lehetett ahol különböző rendezvényeket, áldozatokat mutattak be isteneiknek.

 Palatinus domb kilátó a szemközti Caracalla fürdő romjaira, a Szent Péter Bazilika kupolájára, és Róma zöldellő háztetőire

 Szerintem ez volt a nyolcszögletű szökőkút labirintussal

Jó tudni a nap nyugtájának idejét, mert télen korábban jön a sötétség, és nyugtával dícsérd a napot, még ha a biztonsági őrök ki is tessékelnek. Nincs pontos nyitvatartási idő, minden a természet rendjének tudnak be. A sötétedés a záróra pillanata. És hogy mikor van sötétedés? Amikor a helyszínen dolgozó őr ránéz az órájára és kitessékel.  

Ha Rómában vagy tégy úgy mint a rómaiak!

Szilveszter

A recept a következő: végy egy piros bugyit, egy tál lencsét, a házigazda étkészletét és egy üveg proseccot. A bugyit vedd föl, a tál lencsét öntsd bele egy pénztárcába, a tányérokat és bögréket pedig hajigáld ki az ablakon. A piros bugyit ajándékba kell kapni és másnap ki kell dobni, a pénztárcát ajándékba kell adni, a törött edényeknek meg nem örült volna Signore Giuseppe és a szomszédok.

Tartva a helyi hagyományokat, délelőtt egy gyors beszerzés a környék fehérnemű boltjaiban, az utcán kirakodóvásár hangulatát idéző piacon, ahol az árukészlet olyan gyorsan cserélődik a tegnapi sál, sapka kesztyűről piros bugyikra és éjszaka pezsgőt kínáló árukészletre, hogy el tudom képzelni január elsején pápai áldást lehet kapni potom 10 euróért vagy másnaposság elleni gyógysört egy ropogós ötösét. Mire megtaláljuk a stílusos fehérneműboltot ahol hordható darabokat árulnak az alul-felül kapcsos, lyukas, és nem tudom hova mit kell bedugni ördögi csipkés csodák között, egy nem éppen szép vonású bácsi egy piros bolyhos huncutsággal távozik. 

Ez az én piros bolyhos huncutságom szilvszter éjszakára - mert én is ugyanolyan táskával távoztam mint az olasz bácsi....

Így indul a szilveszter Rómában, egy isteni fekete kagylós, lazacos vacsorával, majd irány a Colosseum. A telihold egyedülállóan világítja meg az aréna külső falát, szinte misztikus erőt ad a falai között kiontott sok ezer vagy százezer gladiátor emlékének. A Circus Maximus, vagy ahogyan a helyiek hívják Circo Massimo (csirko massimo) különleges programokkal várja az ünneplőket. A Palatinus és az Aventinus domb közé épített ókori szórakoztatási helyszín 600 m hosszú és 225 méter széles, bőven van hely egy egész városnak, sőt egy egész országnak, és a 21. század velejárója hogy egy egész világ több nemzetisége népesíti be a 250-300 ezer férőhelyű hosszúkás árkot. Az ellenőrző kapunál készen állok a motozásra, viszont a kellemes külsejű carabinieri csak a táskámra kíváncsi. Csalódottan caplatunk végig a több ezer éves aréna medrében, útközben toi toi wécék sorakoznak ahol hasznát vesszük a fejlámpáknak vagy az okostelefonok világításának. Mivel időben érkezünk, és Róma titka a korán kelés és az időben elindulás, megérkezés és sorban állás, jó helyet fogunk ki a jobb oldali ma már árokpart felső peremén az első sorban. Alattunk kartondobozokon felkészült helyiek ülnek családostul, párostul, a külföldieket onnan lehet megkülönböztetni, hogy mi állunk. Mint tavaly Bariban, idén is két rádiós viszi a műsort, ők a mi Sebestyén Balázsunk és Vadon Janink (még a kinézetük is hasonló), jókat röhögünk pörgő olaszukon, csak éppen ott, ahol a helyiek nem nevetnek. Aztán beindul a show és van itt trójai falótól kezdve függönytáncosok és akrobaták, énekesek, reklám bejátszások, lézeshow, óriás mozgó baba gyomrában énekesnő, finom illatozó panini........ 

Circus Maximus szilveszter éjszaka Rómában

És ez így összességében kiadja a római életérzést. A nyugodt, kulturált, kiegyensúlyozott tömeg képviseli az európai intellektust. A petárdások is diszkréten elvonulnak pufogtatni, a Via dei Fori Imperali-n halljuk a hangos durranásokat, viszont nem látjuk, csak a bokrok közül kitekergő füstből gondoljuk hogy arra dobják, rakják, vagy nem is tudom mit kell csinálni egy petárdával. A pufogtatás nem öncélú, hanem látványosságra törekszik, a petárdák felfele ívelnek, minél magasabbra, annál nagyobb, sokszínűbb és látványosabb. Eszembe jutnak a budapesti belvárosi szilveszter éjszakák, ahol nézni kell hova lépünk, mert sose lehet tudni ki dob egy laposan kúszó, legolcsóbb robbanószert a talpad alá jópofiságból. És utána nagyot röhög. Sajnos be kell látnom, hogy Budapest lett a tomboló tömeg szutyka, ahol mindent szabad. A jóérzésű ember nem megy az utcára főleg az év utolsó napján, mert mocskot lát és részeg embereket. 

A Palatinus, Esquilinus és a Capitolium között sétálni szilveszter éjszakáján felér egy orgazmussal. Második szilveszterem Olaszországban, és lehet fokozni. Balra a Forum Romanum, jobbra az Esquilinus és felmegyünk a Capitoliumra, embert próbáló teljesítménnyel toljuk föl magunkat a Cordonata-ra át a kőfalon, Kasztor és Pollux figyelő szemeitől kísérve, fel Marcus Aurelius óriási bronz szobrához, amin átnézek és keresem kedvencemet Romulus és Rémuszról eldugva a sarkon túl és mindig annyira remeg a kezem ha meglátom hogy a világ legborzasztóbb képeit lövöm róla, de megbocsájtom magamnak, mert ez a gyengém. A szobor eredete ugyanolyan titokzatos mint a testvérpár létezésének meséje, ugyanúgy ahogy a Capitolium a világ egyik legszentebb és legrégibb helye, a legtöbb döntéssel ami befolyásolta a világot, a legrégibb kultúrával és eszmeiséggel. 

A harcokról és hatalmakról nem beszélek, hiszen a nők igaz hogy mindig minden férfi mögött álltak (állnak), viszont alázattal átadták döntési  jogukat a férfiaknak, és azt a lehetőséget, hogy minden elképzelést, szándékot és parancsot ők mondhassanak ki előbb, ezért a felelősséget is áthárították a férfira a történelem folyamán. Okos.  

Újév

Nincs szebb mint egy józan ébredés Róma városában. Úgy okoskodom, hogy mivel Róma belvárosa tele van folyamatosan feltárandó történelemmel, ezért eleve az óváros rész alatt nem futhat metró, a Vatikán  mint önálló állam nem tervez metrót építeni, így a római városépítészet és kénytelen megkerülni a Vatikánt. Minden ami vatikáni megálló az egy picit arrébb van a múzeumoktól is és a Szent Péter tértől is, de még így is elérjük  Ferenc Pápa áldását a Szent Péter téren. Simán bejutunk a kordonon túlra és megrögzött ateista barátnőmmel elvegyülünk a  tömegben. Senegáli, iraki, ukrajnai, líbiai, afganisztáni, kongói, szudani és még sorolhatnám hány nemzet, nép, ember keresi a kiutat és a segítséget mások hatalmi harca és az elme megháborodása miatt. És függetlenül attól hogy hiszünk-e vagy sem, a téren egy tudat egyesül. A béke tudata.

A kötelező pápai áldás után ❤️ megkeresük a Piazza Adriana-t az Angyalvár mögött, és megállapítom, hogy ha giccsesebb lenne nem tetszene, ha egyszerűbb akkor nem vállalnám föl. 

Szerelmem Párizs, de Róma szerethetőbb. És míg a tömeg a főbejárat körül tolong, mi egy kellemeset sétálunk az Angyalvár mögötti parkban. Visszafele úton még belefér egy shoppingolás egy igazi erosramazotti fílinges boltban, ahol ketten öltöztetik Cimbit, én megfogadom hogy semmit nem veszek, aztán mégis szatyrokkal szabadulok, végül megelégedetten érünk haza a szálláshelyünkre és teszem meg újévi fogadalmaimat:

• 2018. márciusban megjelenik első könyvem, melynek a munkacíme: Kisvárosi ez+az
• A könyvből készül forgatókönyv és elindul a forgatás
• Dr Bártfai Endre elfogadja a szakdolgozat témámat és megírom Új-Zéland turisztikai koncepciója - egy magyarral ellentétes idegenforgalmi stratégia elemzése címen
• július-augusztusban körbeutazom lányommal a Csendes Óceáni szigeteket (szülinap Fiji-n!!!!)

A Mars mező

Signore Giuseppe olyan rugalmasan és lazán kezeli kéréseinket, hogy még végig se tudja gondolni mit akarunk, már egy tágasabb szobába pakoljuk be ruháinkat a szekrénybe és végre külön ágyon terpeszkedhetünk Cimbivel. Hogy ledaráltuk-e kedves vendéglátónkat? Inkább azt mondanám, hogy a mosoly és a rutin határozottabb tettekben bontakozott ki, ami annyit tesz, hogy a kérdés elhangzásával egyidőben már meg is történt az átcuccolás a nagyobb méretű és külön ágyas szobába. 

Ma a Pantheon és környéke avagy a Mars mező bejárása a feladatunk. Elindulunk a Piazza del Popolo metrómegállótól, és mint azok a vándorok, akik bebocsájtást kértek a Borgoba a Porta del Popolon keresztül bevonulunk a városba. A Bernini és Vignola tervezte kaputól bal kéz felől az első bazilika a Santa Maria del Popolo, és mivel nem készítek előtanulmányokat, megérzésemre hagyatkozom. Ez nem azt jelenti hogy általános műveltségem egyenlő az írástudatlanok  analfabetizmusával, csupán szelektálnom kell a látottakat. Főleg Rómában, ahol minden egyes utcarészlet maga a történelem, és nincs olyan macskakő amit ne taposott volna császár, vagy művészeti alkotás amit ne valamelyik híres festő vagy iskolája készített volna.... Na szóval a Santa Maria del Popolo-ba ösztönösen kanyarodunk be és találunk két Caravaggio festményt, egy csodatévő Madonnát és kiderül hogy az első nagy méretű kupolája ennek a templomnak volt Rómában. De bennünket nem a freskók és a történelem izgat, hanem az oltár mellett meredező bronzszobor Jézussal a keresztfán éppen sziklaugrás előtt az elrugaszkodás pillanatában. Mert értem én hogy feltámadás - de akkor mi történt a sírkamrában. És értem én hogy meg kell szólítanunk a fiatalokat - de úgy gondolom, hogy akkor már inkább egy Apácashow filmmel kéne próbálkozni, mert ha nem tud mit kezdeni egy Caravaggio-val vagy magával a Mária legendával, akkor mit fog tudni kezdeni egy repülő Jézussal? Aztán utánaolvastam az oltár mellett felállított jelképes szobornak és a "crucifix", a kereszt és a helyszín alapján arra következtetek, hogy a művész azt a pillanatot örökítette meg, amikor Jézus épp győzedelmeskedik a halál felett. 

A középkori válságban szenvedő nők (férfiaknál kapuzárási pánik) fontos kérdés ez a halál és az élet hozzá kapcsolódó megmagyarázhatatlan végkifejlete, úgyhogy tudatom teljes birtokában hiszem, hogy a jelet azért kaptam, hogy győzedelmeskedjek és felülemelkedjek a mindennapok valóságában. Úgyhogy később vettem egy kalapot is a kabáthoz....

A templom egyik kápolnájában épp keresztelő, a pap kedélyesen végzi rutinos szertartását, a gyerek nyugodt, és itt értem meg, hogy a Caravaggionál azért mentünk be sötétben az oldalkápolnába, mert a persely funkciója a világosság meggyújtása. Most egy jót potyáztunk, valaki helyettünk dobott a gyűjtő-gyújtó fémdobozba és pattintotta föl a kis műanyag dzsojsztikkel a világosságot.

Mire kiérünk a templomból, a Piazza del Popolón buborékfúvó produkció áztatja a földet. Van apró buborékos, hosszan nyúló, szivárványos, repülő, kanyargó, hullámzó, nedves, felém szálló, túlélő és elpattanó buborékok. 

A tér melletti lépcső szinte adja magát hogy sétáljunk fel, a kanyarban pedig két centurio, római katona kap el és fakarddal kényszerít hogy vegyem föl a koronát. Élvezem a játékot, pózolok jobbra, és balra, aztán én kaszabolom őket mellkasba, nyakon, fejen és suhintva, aztán Cimbi is beszáll, a végén keményen fizetni kell. Mondja a "kolléga" hogy nem bohóckodni jött ide ki, hanem neki ez a munkája. Ezen már akkorát nevetek, hogy leesik a korona a fejemről, könnyű préda voltam, az egészből annyit tartva meg, hogy jól áll nekem a fejfedő

.

A tér feletti parkból gyönyörű kilátás van a városra, a kellemes alkonyat színei a naplementére fókuszálnak. A házak, paloták, templomok és oszlopok belevesznek a tájba, miközben a háttérben a nap narancsszínbe égeti a horizontot.

Ez a kép a másik oldal, a nap arany színű horizontja pont a másik oldalon van. 

A Piazza del Popolóról az arany középutat választjuk legnagyobb fájdalmunkra. A Via Corso a helyi Váci utca, és jobb is gyalog mert útközben van Ferragamo, Fendi, Ferré, Furla és ma csak az F betűseket járjuk végig. És mivel Frei azt írja hogy a jövő generációja nem öltözködik csak fogyaszt ,ezért mi két generációnyi élvezetet habzsolunk össze! 

A Spanyol lépcsőig már megpakolva jutunk el, onnan egy laza, ösztönös mozdulattal nyitunk be egy kávézóba, és mint akik minden nap ezt teszik, megtaláljuk az egyetlen üres helyet Stellario Baccellieri művész úr meleltt a Cafe Grecoban.

A Cafe Greco-nál csak a velencei Florian idősebb 1720-as nyitása óta, a római feltételezések szerint 1760-tól üzemel. Olyan hírességek fordultak meg itt mint Casanova, Stendhal, Goethe, Byron, Liszt Ferenc, Keats, Ibsen, Andersen, Mendelssohn, Wagner, és nem tudok senkit sem kihagyni, mert mindenki fontos és mindenki számít. Vajon ki ült az én székecskémen? Ki ivott marocchinót az én asztalkám mellől? A barokk kis kávézó évszázadok alatt maradt meg olyan kuriózumnak, aminek nincs utcafronti terasza, ablaktalan hosszúkás termei pedig pincehangulatot árasztanak. De talán épp ezért tudott megmaradni, mert lehetett időszaka amikor túl lepukkadt, lehetett időszaka amikor a művészek kuporgatott pénze elég volt a fennmaradásához, és most olyan divatot élünk, amikor virágzik. Az Antico Cafe Greco-ba kötelező bemenni. És amikor megbeszéltem Baccellieri Úrral, hogy írok róla, még egy közös fotót is engedélyezett. A kávé okozta kakaófoltot addigra letöröltette velem Cimbi. Kedves barátaim figyelmeztettek hogy vigyázzak az öreggel, de egy ártatlan udvarláson kívül más folt nem esett rajtam. Nem úgy egy olasz fiatalemberen, aki a közös fotó örömére kapott a kopasz homlokára egy zöld ecsetvonást. Baccellieri Úr minden képe ugyanaz. Meredten nézte a szomszédos asztal feletti sarokrészt, és oliva zöld festékkel vázolta föl a falakat hogy majd eléfesthesse az aktuális vendégeket. 

A Pantheon egy olyan pici kis téren van, és mi olyan lelkesek vagyunk hogy majdnem bemegyünk a Szövetségi Kormányzati irodába, viszont az Alberto Sordi bevásárlóközpontot útbaejtjük (már megint) és megcsodáljuk a karácsonyfáját az árkád alatt, és ilyen lesz a párizsi udvar is Pesten ha elkészül és az gyönyörűségesen csodálatos szép lesz ahova jó lesz bemenni. 

Először nem akarok sorba állni, majd kénytelen vagyok és jó társaságban gyorsan haladunk. Voltam már itt jó pár éve, és tudom hogy mindig jobbat és többet szeretnék hazavinni a látnivalókból és az élményekből. Hangosbemondón kérik a látogatókat hogy halkabban, aztán egyszercsak kiürítik a templomot és átadom magam a térnek ahol csak a félhomály világítja meg egy ponton a belsőt, a hang beleütközik az időbe, a kép pedig megörökíti azt amit a szem lát de az elme fel nem foghat. 

Sokat gondolkodok ezen az európaiságon. Meg ezen az egész vallási fanatizmuson. Az értékrendeken, Ki kit ölt, milyen áron szerzett hatalmat és vagyont. Jár-e neki vagy nem, és ezt pont itt, Rómában boncolgatom, ahol ha nem ez a történelem járja át a múltat, akkor most nem láthatom. 

A Piazza Navona egykoron színház, gladiátor versenyek helyszíne, és a tér még ma is láttatja a hosszúkás, aréna alakú vázát, aminek a középső látványossága a Négy folyó szökőkútja amit Bernini tervezett. Kora konkurenciája pedig Borromini, aki a szoborcsoporttal szembeni Szent Ágnes templomot tervezte. A templom oromzatán lévő szobor arca eltorzul, a monda szerint azért mert Bernini alkotását kell néznie, Bernini Nílusának arca azért van letakarva hogy ne is lássa a szörnyű templomot, a La Plata pedig kinyújtott kézzel védekezik a templom összeomlása ellen, ezzel jelezve a fércmű professzionalitását.

A Mars mező körbe 12 km abban a tempóban amiben mi haladunk. 12 kilométernyi lépés. Útközben komoly eszmecsere a látottakról, intellektuális beszélgetés a művészetről, pasikról, pszichológiai elemzése az elcseszett kapcsolatainknak, a jövő év kulturális eseményeinek megtervezése, az aktuális divat láttamozása és komoly pénzköltés ha szólít a kötelesség oda is ahova  a királyok is gyalog járnak. Hát még a királynők.... Minden egyes pisiszünet vagy leves, vagy ebéd vagy kávé vagy egyéb élvezeti cikk rendelését jelenti. Rómában még nem találtunk nyilvános WC-t, ezt nekem Új-Zéland után elég nehéz megszokni, viszont olyan isteni finomakat eszünk, hogy néha úgy érzem hallucinálunk.

Mai legfrissebb hírünk, A Piazza Navonán a turisztikai hivatalban, hogy a metro csak kilencig közlekedik szilveszterkor. Ez eddig mér a harmadik variáció. Izgatottan várjuk a valóságot!

Még több kép:

Karácsonyfa a Sordi bevásárló központban

Hadriánus temploma (részlet)

 Pantheon kívülről

 Piazza Navona

Szilveszterre hangolódva

 Egy kirakat és nem mondom meg a márkát

Piazza del popolo bejárat a vándoroknak a városba

Bővebb látnivalók Horváth T. Ágnes blogján: Róma szenvedély