Amikor a város fényei
kirajzolódnak a felhők mögül, erős helyismeret kell, hogy be is tudjam azonosítani, merre járunk. Még nem ott, de talán igen. Csupa izgalom, hogy az a
sűrűbb fénykavalkád vajon a Strip-e, az a fűút, ahol a legendás szállodák
állnak, ami idevonzza az utazók nagy létszámát, a kalandorok szerencséjét és a
szerencsések kalandját. Sok kis apró pötty, mint egy idegen civilizáció
főhadiszállása, éjszaka a földön mindig titokzatos, utópisztikus és izgalmas.
Hát ez még nem az a város volt,
ez még csak egy város Las Vegas környékén, amikor landol a gép a MacCarran
Nemzetközi repülőtéren, már látom a legmagasabb hotelek kivilágított színes
valóságát, érzem a város energiáit, a csábító élményeket, amik bármilyenek is
lesznek, saját magam hangulatának és lelkivilágának lesznek kivetülései. Sorban
befelé jövet a szállodák, sok régi és még több új:
Mandalay Bay, Luxor, Excalibur,
vele szemben a Tropicana Las Vegas, megint a másik oldalon a New York New York,
szemben az MGM Grand, túloldalt a Monte Carlo, vissza rántom a fejem, ott az
Aria, szemben a Planet Hollywood, és megérkezem a Paris Hotelbe, 9 napos
kalandom főhadiszállására. A koromfekete, sötét vadonatúj Cosmopolitant még fél
szemmel érzékelem amint bekanyarodunk a szálloda elé. Istenem, ez a város még
nem is létezett amikor a mama megszületett, mégis ismertebb mint az ősi sumér
városok, vagy mint Kandijskij legismertebb festménye a 8-as Kompozíció.
Itt van Sting, Celine Dion,
Britney Spears, David Coppelfield, sajtóznak róluk minden felületen, jön JLo,
Mariah Carey, Bruno Mars és sok számomra ismeretlen előadó, jó buli lesz itt
szilveszterkor, és még nagyobb a 2017-es évben.
Hogyan is jellemezhetném rövid
taxis utunkat a repülőtértől a szállodába? Mintha egy reklámfilmbe pottyantam
volna bele. Színes, lüktető, üzenő, csalogató, csábító, és ez csak a látszat, mi
lesz velem ha hallani is fogom a város hangját? Mi lesz ha bűnbe esem Sin
Cityben? Mitől bűnös ez a város? Hisz ez maga a káprázat, Disney mese csillogó csomagolópapírba csomagolva Karácsony előtt és Mikulás ajándékai közepette. Én pedig Csipkerózsikaként tudom hogy éjfélkor úgyis lelépek....
A Diadalíven át érkezem a
szállodába, és első csodálkozásom a taxis markában lapuló 5 dolláros után kiteljesedik, mert a 10% jatt itt halottnak a csók. Később tapasztalom, hogy 15-20-25, de
van ahol 40% borravaló jár a szolgáltatásért. Tehát tök mindegy hogy 12% adót
fizetsz, szerintem a nem kötelező de elvárt „tipp” - ha jóban akarsz lenni a helyiekkel –
kenterbe vágja a magyar valóságot. Néhány nap múlva, amikor belejöttem a
borravaló vastagságába, úgy hajlongtak előttem, mintha magam lettem volna a
gyarmatosító mormon és Bugsy Siegel egy személyben.
A bejárat megüt és becsap.
Európai lelkemhez szokott szállodák recepciója és bejárata, kényelmes hallja és
aulája itt szőrén szálán eltűnt. Itt a bejárat már a casinó, és Britney Spears
csillogó képmása a játékgépen, ami több ezer dollár nyereményt ígér, és a hívogató, gurgulázó pénznyelő automaták meghazuttolják a pesti parkoló automaták éhes gyomrát. Van európai
rulett és póker asztalok egymás mellett, pódiumok, cigarettafüst és vigyorgó
emberek, akik mindegyike poharat tart a kezében. Nem, nem győzöm megfigyelni a
sokszínű falak minden részletét, csak filmes és színházi múltam érzékeli a
mennyezet távolságát, és a gipszkarton instabilitását, kár lenne
nekitámaszkodni a falaknak, a korlátnak, a fenti ablakok mögött csak a
rögzített fa gerendák bújnak meg, és talán a pókok amik hálói lehet erősebben
tartják a díszletet, mint az egész váz.
Nézzük sorjában. Vannak itt
kötelezettségeim és feladataim, amiket teljesítenem kell. Ez olyan
felelősségteljes munka. Telefonom repülőgép módozatban marad, ez olyan
biztonsági eltűnés a világ elől, mert nincs kedvem 700 forintos percdíjon
telefonálni haza. Itt az internet gyors és elérhető.
Ez egy miniatűr Disnyeland, tele
felnőtt emberekkel, akik pörgetik a szerencse kerekét. A szerencse felülírja
önmagát, és nappal alszik, éjszaka pedig munkába áll. Itt minden Amerika.
Kiderült, hogy az amerikaiak imádnak sorban állni. A buszokhoz, a
becsekkoláshoz, az ebédhez, reggelihez, vacsorához, olyan ez mintha a jóléti
társadalomban ha tudod hogy úgyis megkapod amit szeretnél és csak türelem kell
hozzá. De nem kapod meg, mert vannak szabályok, amik felülírhatatlanok.
Mindenért fizetni kell. Elvárt a borravaló és a mosoly. A mosoly megy, viszont
mivel mindent bankkártyával is lehet fizetni, készpénz nincs nálam, kicsit
zavar az üres marok.
A Paris Hotel jó választás volt.
A maga eleganciája, a csillárok Swarovsky fénye, a francia hangulatot idéző
berendezés, a tágas szobák, a mindenhonnan magával ragadó kilátás, a luxus
hívogató kirakatai és az előttük álló becsalogató árusok nem eresztenek. Itt
minden a szerencsejátékról szól. Egy zárt közeg, ahonnan bejárható még a hotel
Bally’s is, lépésszámlálóm fel is mondta a szolgálatot, nem erre a távolságra
kalibrálódott. A recepció egy külön világ, kordonnal felügyelve a tolongást és
az előre tolakodást, és a bejárat a kaszinón keresztül visz az éttermekhez,
körös-körül, a szédülésig. A kék ég becsapós, festett freskó hangulatát idézi a
Vatikán Sixtusi kápolna mennyezetéről. Egy óriási díszlet kellős közepén
vagyok, ahol eljátszhatom saját magam forgatókönyvét.
Párizst választottam, de mégsem
Párizsban vagyok. Előttem az Eiffel torony, mégse érzem a „megcsókolnám a
földet mert láthatom az Eiffel tornyot” érzést. A torony lábai úgy meredeznek
át a plafonon mint a mentsük meg mozgalom fái a falakon át ki az ég felé
szöknek ők is ki a díszletvárosból.
Tudod mitől jövök izgalomba?
Amikor meglátom a szívemnek oly közeli
szállodát pont szemben….
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése