Vasárnap

Me reggel az a legnagyobb problémám, hogy ha bemásolom a linket az írói oldalamra, nem jeleníti meg a képet, csak a http-s hosszú webcímet. Ezen képes vagyok dühöngeni. Nem baj, inkább ide szálljon mint a családtagjaimra. Úgyis mostanában túl szigorú vagyok velük. Most először döntök úgy hogy nem érdekel, hogy anyám szeret-e reguláimat számon tartva.

Most okkal lehetek Monica a Jóbarátokból.

Kitaláltuk a csajokkal a falunkban, hogy varrunk szájmaszkokat. Az egyik adja a damaszt ágyneműt, a másik a szabásmintát, én vagyok a küldönc repülőgépes szemtakarómmal a számon, legalább tudni fogom ki hol lakik. Az átadás steril, kerítésen át, kesztyűben, érintkezés mentesen. Maszkban. Akit nem ismerek, úgyse ismerem föl. Szóval nem álca az álarc.

Nagybátyámat hazazavarom, maradjon a seggén. De hát ilyen az én családom. Papácskának is mindig mehetnékje volt. Mindig talált indokot, kifogást, kötelességet ami miatt át kellett ugrania a Kálmánhoz, az Etáékhoz, a Sanyikához a faluvégre.

Felajánlottam a boltban, hogy varrunk arcmaszkokat és hozok. Egyeztetnem kell a boltvezetővel. De ma vasárnap van, hétfőn pedig Galántán tudom megkérdezni hogy szándékoznak-e vásárolni arcmaszkokat. Mondom én ingyen adom nekik.

Talán ez az egyik nagy különbség a szlovákok és a magyarok között. Ez a kis radikális, konzervatív nemzet, akik a semmiből építettek várat, kemény, következetes módon tesznek mindent irányvonalassá, pénzzé és érdekfüggővé. Tanulunk egymástól.

Próbálok kesztyűt varrni. Szabásminta nélkül természetesen. Nem hagyom hogy az öt ujjam kifogjon rajtam.

Ma reggel bekúszott a pánik. Furán élvezetes volt elkapni a kisköcsögöt.

Tócsnit sütök. Állok a sótartó fölött és merengek hogy belenyúlhatok-e kézzel. A só fertőtlenít. Ha kisütöm duplán steril lesz. Végül kiskanállal adagolom.

Aztán szól Viki két utcával arrébb, hogy megy Szencre vásárolni. Naná hogy megyek vele és bespájzolok két karton vizet, egy macskaalmot, mert a mi macskánk nem hajlandó az udvaron szarni, és én még sose vásároltam be ilyen gyorsan. A nagy kapkodásban elhozom Viki kiflijeit is, megy az üzenet, két perc múlva érte kanyarodik. Anyám az egész jövés-menésből csak annyit lát, hogy kiviszem a kiflit, behozom a tojásokat, térülök-fordulok, mondom nálam maradt Viki kiflije, majd megjelenik Viki. Varázslat….

A kalapgumi métere 30 cent.

Beszélgetünk csajokkal a fegyelemről, a felelősségtudatról és konstatáljuk, hogy ha ez a legtöbb amit tennem kell ebben a helyzetben, akkor az a legkevesebb, hogy megteszem.

Délutánra elfog az álmosság. Aztán megnézem a szlovák miniszterelnök rendkívüli bejelentését, ahol szájmaszkban nyilatkozik a köztévében amit lead az összes létező szlovák csatorna, körülötte az operatív törzs szintén szájmaszkban, a legegyszerűbben amit a nővérek is hordanak, és két órán belül legyártok tizenkét darab szájmaszkot. Azt mondja a miniszterelnök, hogy készítsünk otthon, gyártsuk le, segítsünk. És mi tudjuk hogy ezt kell tennünk. 

Tegnap már tanulmányoztam a munkafolyamatot, megszárítottam egy csomó nedves törlőkendőt, aztán rájöttem hogy amivel a mosdót meg a port törlöm nem biztos hogy jó takaróanyag a száj elé. Vettem popsitörlőkendőt. Olyan ez mint az egyszer fenn, egyszer lenn….

A cérna szakad, én meg gondolkodom hogy megnyálazzam-e az ujjamat mielőtt beletalálok a tű fokába. Komoly dilemma….

Közben megy a tévé. Több mint tíz éve nincs tévém. Úgyhogy ez most valamilyen szinten különleges alkalom. Hát, nem csodálom hogy annyi vécé papírt vásárolnak fel az emberek, 5-ből három reklám akörül forog.