Kultúrsokk

A határátlépés egy szocialista tapasztalatokon edzett Közép-Kelet Európainak csípőből lezavart antré, azzal a különbséggel, hogy a másik fél olyan laza eleganciával és udvarias szakértelemmel ellenőriz a belépéskor, hogy észre sem veszi a messziről jött ember, hogy egy hatalmi közeg kezében van a sorsa, és utólag úgy gondolok a kedves rendészeti munkatársakra mint egy nagytestvérre, aki mindent tudni akar hugocskájáról viszont csak és kizárólag a hugi érdekében. És elképzelem, ha netán egy organikus élőlény vagy élettelen szerves anyag fennakad a rostán, előkerül a türelmes arc és a végén még én vagyok hálás hogy megmentettünk egy biológiai fenntartható közeget és hősként üdvözlöm magam hogy tiszteletben tartom mások kultúráját.

Nincs megállás. A jetlag egyetlen túlélési módja, ha helyi idő szerint fekszünk le aludni. A gép hajnal 5.45-ös érkezése próbári teszi az egész napot, nevetünk a kihíváson, eszünkbe jutnak gyermekéveink amikor még napokig tudtunk bulizni egy zokszó nélkül, és egy ismeretlen nyugalom érzetével indulunk neki a kalandnak. 

Első állomásunk a Muriwai strandon élő szula madarak tanulmányozása Gerard Durell után szabadon. A Muriwai strand Aucklandtól nyugatra található, fekete homokos óceánpart, gazdag érc és vastartalommal. Hosszan nyúlik előttünk a tengerpart vastagon nyaldosó partja, habos szegélyével csipkézve a látványt. A homok fekete, ércben gazdag, és olyan mágneses erővel rendelkezik, ami mínusz 10 kilót eredményez kívül és belül is. Ha órákat tölthetnénk a parton, feltöltődnénk, mert a Föld mágneses kisugárzása valami csoda folytán keresztezi a környéket, ami jótékony hatással van a szervezetünkre. Ha lenne nálam mágnes, rácuppantanám az energiákat és hazavinném. Ezer fényben csillog, mint éjjel a csillagok ahogy vetítik vissza nappal a földről az ég negatívját. Szörfparadicsom, érezzük is a hullámokból. A szél fúj, barlangok és sziklákba vájt lyukak teszik még látványosabbá a változó partot. Jobb oldalunkon egy végtelenbe folyó fekete homokos tengerpart, bal oldalunkon pedig egy meredek sziklafal zárja el a kilátást. A kettő között pedig apró fehér pöttyök szimmetrikus távolságban egymástól. Mint egy fekete-fehér keresztrejtvény feladvány megfejtés előtt. 

A szula madarak sminkjét úgy megirigylem, hogy valamelyik nap biztos kipróbálom. 

A kontúros kék szemceruza a madár fején olyan felsőbbrendűséget ad az arcának ami teljes mértékben meghatározza helyemet a világban. Kikémlel, megvizsgál, határozott, mélyen tudomásul vesz és tovább végzi dolgát.

A szula madarak úgy csókolóznak, hogy a nyakukkal átölelik egymást. Belefúrják hosszú csőrüket a másik tolla közé, összeérintik fejüket, homlokukat, és olyan meghitt, bensőséges és intim a jelenet, közben természetes, hogy zavarom gyorsan elmúlik, és kívülálló szemlélőként maradok harmadiknak…. 

A nagyköveti vacsora elhúzódik, és amikor érzem már hogy az arcom zombi módjára eltorzul, és nem tudom egyenesen tartani tekintetemet, örülök az asztalbontásnak, és 10-kor már rendes Hamupipőke módjára húzom a lóbőrt a Crowne Plaza aromaterápiás szobájában. A kilátás lélegzetelállító a 27. emeleten, még így sötétben is. Megfogadom hogy reggel futok a tengerparton, edzek a gymben és végigeszem a  svédasztalos reggelit a földszinten és a 28. emeleten egyaránt. Aztán csak szokás szerint befúrom magam a párnák közé, mint Beziere-ben a biciklitúrámon....