Leszek a szemed a világra: A Mars mező

Signore Giuseppe olyan rugalmasan és lazán kezeli kéréseinket, hogy még végig se tudja gondolni mit akarunk, már egy tágasabb szobába pakoljuk be ruháinkat a szekrénybe és végre külön ágyon terpeszkedhetünk Cimbivel. Hogy ledaráltuk-e kedves vendéglátónkat? Inkább azt mondanám, hogy a mosoly és a rutin határozottabb tettekben bontakozott ki, ami annyit tesz, hogy a kérdés elhangzásával egyidőben már meg is történt az átcuccolás a nagyobb méretű és külön ágyas szobába.

Ma a Pantheon és környéke avagy a Mars mező bejárása a feladatunk. Elindulunk a Piazza del Popolo metrómegállótól, és mint azok a vándorok, akik bebocsájtást kértek a Borgoba a Porta del Popolon keresztül bevonulunk a városba. A Bernini és Vignola tervezte kaputól bal kéz felől az első bazilika a Santa Maria del Popolo, és mivel nem készítek előtanulmányokat, megérzésemre hagyatkozom. Ez nem azt jelenti hogy általános műveltségem egyenlő az írástudatlanok analfabetizmusával, csupán szelektálnom kell a látottakat. Főleg Rómában, ahol minden egyes utcarészlet maga a történelem, és nincs olyan macskakő amit ne taposott volna császár, vagy művészeti alkotás amit ne valamelyik híres festő vagy iskolája készített volna.... Na szóval a Santa Maria del Popolo-ba ösztönösen kanyarodunk be és találunk két Caravaggio festményt, egy csodatévő Madonnát és kiderül hogy az első nagy méretű kupolája ennek a templomnak volt Rómában. De bennünket nem a freskók és a történelem izgat, hanem az oltár mellett meredező bronzszobor Jézussal a keresztfán éppen sziklaugrás előtt az elrugaszkodás pillanatában. Mert értem én hogy feltámadás - de akkor mi történt a sírkamrában. És értem én hogy meg kell szólítanunk a fiatalokat - de úgy gondolom, hogy akkor már inkább egy Apácashow filmmel kéne próbálkozni, mert ha nem tud mit kezdeni egy Caravaggio-val vagy magával a Mária legendával, akkor mit fog tudni kezdeni egy repülő Jézussal? Aztán utánaolvastam az oltár mellett felállított jelképes szobornak és a "crucifix", a kereszt és a helyszín alapján arra következtetek, hogy a művész azt a pillanatot örökítette meg, amikor Jézus épp győzedelmeskedik a halál felett.

A középkori válságban szenvedő nők (férfiaknál kapuzárási pánik) fontos kérdés ez a halál és az élet hozzá kapcsolódó megmagyarázhatatlan végkifejlete, úgyhogy tudatom teljes birtokában hiszem, hogy a jelet azért kaptam, hogy győzedelmeskedjek és felülemelkedjek a mindennapok valóságában. Úgyhogy később vettem egy kalapot is a kabáthoz....

A templom egyik kápolnájában épp keresztelő, a pap kedélyesen végzi rutinos szertartását, a gyerek nyugodt, és itt értem meg, hogy a Caravaggionál azért mentünk be sötétben az oldalkápolnába, mert a persely funkciója a világosság meggyújtása. Most egy jót potyáztunk, valaki helyettünk dobott a gyűjtő-gyújtó fémdobozba és pattintotta föl a kis műanyag dzsojsztikkel a világosságot.

Mire kiérünk a templomból, a Piazza del Popolón buborékfúvó produkció áztatja a földet. Van apró buborékos, hosszan nyúló, szivárványos, repülő, kanyargó, hullámzó, nedves, felém szálló, túlélő és elpattanó buborékok.

A tér melletti lépcső szinte adja magát hogy sétáljunk fel, a kanyarban pedig két centurio, római katona kap el és fakarddal kényszerít hogy vegyem föl a koronát. Élvezem a játékot, pózolok jobbra, és balra, aztán én kaszabolom őket mellkasba, nyakon, fejen és suhintva, aztán Cimbi is beszáll, a végén keményen fizetni kell. Mondja a "kolléga" hogy nem bohóckodni jött ide ki, hanem neki ez a munkája. Ezen már akkorát nevetek, hogy leesik a korona a fejemről, könnyű préda voltam, az egészből annyit tartva meg, hogy jól áll nekem a fejfedő

A tér feletti parkból gyönyörű kilátás van a városra, a kellemes alkonyat színei a naplementére fókuszálnak. A házak, paloták, templomok és oszlopok belevesznek a tájba, miközben a háttérben a nap narancsszínbe égeti a horizontot.

Ez a kép a másik oldal, a nap arany színű horizontja pont a másik oldalon van.

A Piazza del Popolóról az arany középutat választjuk legnagyobb fájdalmunkra. A Via Corso a helyi Váci utca, és jobb is gyalog mert útközben van Ferragamo, Fendi, Ferré, Furla és ma csak az F betűseket járjuk végig. És mivel Frei azt írja hogy a jövő generációja nem öltözködik csak fogyaszt ,ezért mi két generációnyi élvezetet habzsolunk össze!

A Spanyol lépcsőig már megpakolva jutunk el, onnan egy laza, ösztönös mozdulattal nyitunk be egy kávézóba, és mint akik minden nap ezt teszik, megtaláljuk az egyetlen üres helyet Stellario Baccellieri művész úr meleltt a Cafe Grecoban.

A Cafe Greco-nál csak a velencei Florian idősebb 1720-as nyitása óta, a római feltételezések szerint 1760-tól üzemel. Olyan hírességek fordultak meg itt mint Casanova, Stendhal, Goethe, Byron, Liszt Ferenc, Keats, Ibsen, Andersen, Mendelssohn, Wagner, és nem tudok senkit sem kihagyni, mert mindenki fontos és mindenki számít. Vajon ki ült az én székecskémen? Ki ivott marocchinót az én asztalkám mellől? A barokk kis kávézó évszázadok alatt maradt meg olyan kuriózumnak, aminek nincs utcafronti terasza, ablaktalan hosszúkás termei pedig pincehangulatot árasztanak. De talán épp ezért tudott megmaradni, mert lehetett időszaka amikor túl lepukkadt, lehetett időszaka amikor a művészek kuporgatott pénze elég volt a fennmaradásához, és most olyan divatot élünk, amikor virágzik. Az Antico Cafe Greco-ba kötelező bemenni. És amikor megbeszéltem Baccellieri Úrral, hogy írok róla, még egy közös fotót is engedélyezett. A kávé okozta kakaófoltot addigra letöröltette velem Cimbi. Kedves barátaim figyelmeztettek hogy vigyázzak az öreggel, de egy ártatlan udvarláson kívül más folt nem esett rajtam. Nem úgy egy olasz fiatalemberen, aki a közös fotó örömére kapott a kopasz homlokára egy zöld ecsetvonást. Baccellieri Úr minden képe ugyanaz. Meredten nézte a szomszédos asztal feletti sarokrészt, és oliva zöld festékkel vázolta föl a falakat hogy majd eléfesthesse az aktuális vendégeket.

A Pantheon egy olyan pici kis téren van, és mi olyan lelkesek vagyunk hogy majdnem bemegyünk a Szövetségi Kormányzati irodába, viszont az Alberto Sordi bevásárlóközpontot útbaejtjük (már megint) és megcsodáljuk a karácsonyfáját az árkád alatt, és ilyen lesz a párizsi udvar is Pesten ha elkészül és az gyönyörűségesen csodálatos szép lesz ahova jó lesz bemenni.

Először nem akarok sorba állni, majd kénytelen vagyok és jó társaságban gyorsan haladunk. Voltam már itt jó pár éve, és tudom hogy mindig jobbat és többet szeretnék hazavinni a látnivalókból és az élményekből. Hangosbemondón kérik a látogatókat hogy halkabban, aztán egyszercsak kiürítik a templomot és átadom magam a térnek ahol csak a félhomály világítja meg egy ponton a belsőt, a hang beleütközik az időbe, a kép pedig megörökíti azt amit a szem lát de az elme fel nem foghat.

Sokat gondolkodok ezen az európaiságon. Meg ezen az egész vallási fanatizmuson. Az értékrendeken, Ki kit ölt, milyen áron szerzett hatalmat és vagyont. Jár-e neki vagy nem, és ezt pont itt, Rómában boncolgatom, ahol ha nem ez a történelem járja át a múltat, akkor most nem láthatom.

A Piazza Navona egykoron színház, gladiátor versenyek helyszíne, és a tér még ma is láttatja a hosszúkás, aréna alakú vázát, aminek a középső látványossága a Négy folyó szökőkútja amit Bernini tervezett. Kora konkurenciája pedig Borromini, aki a szoborcsoporttal szembeni Szent Ágnes templomot tervezte. A templom oromzatán lévő szobor arca eltorzul, a monda szerint azért mert Bernini alkotását kell néznie, Bernini Nílusának arca azért van letakarva hogy ne is lássa a szörnyű templomot, a La Plata pedig kinyújtott kézzel védekezik a templom összeomlása ellen, ezzel jelezve a fércmű professzionalitását.

A Mars mező körbe 12 km abban a tempóban amiben mi haladunk. 12 kilométernyi lépés. Útközben komoly eszmecsere a látottakról, intellektuális beszélgetés a művészetről, pasikról, pszichológiai elemzése az elcseszett kapcsolatainknak, a jövő év kulturális eseményeinek megtervezése, az aktuális divat láttamozása és komoly pénzköltés ha szólít a kötelesség oda is ahova a királyok is gyalog járnak. Hát még a királynők.... Minden egyes pisiszünet vagy leves, vagy ebéd vagy kávé vagy egyéb élvezeti cikk rendelését jelenti. Rómában még nem találtunk nyilvános WC-t, ezt nekem Új-Zéland után elég nehéz megszokni, viszont olyan isteni finomakat eszünk, hogy néha úgy érzem hallucinálunk.

Mai legfrissebb hírünk, A Piazza Navonán a turisztikai hivatalban, hogy a metro csak kilencig közlekedik szilveszterkor. Ez eddig mér a harmadik variáció. Izgatottan várjuk a valóságot!

Még több kép: