Érkezés Mentonba

Istenem, megyek Dél-Franciaországba, a Cote d’Azur-re, Cannes és Nizza mellé, ahol közénk ékelődik egy miniállam, egy bakancslistás királyság, ahol élnek nem béka hercegek és hercegnők, ahol az ország neve előnév és izzik a luxustól, a gazdagságtól és a jóléttől. Egy álom válik valóra. Hogy miért éppen az Azúr tengerpart? Mert Franciaország a szerelem, a történelem és a kaland, Olaszország pedig a művészet, kultúra és az élet. Szóval kell egy hely ahol az álmok valóra válnak. Nekem ez Menton, az olasz határnál elterülő festői szépségű város, és már eleve a Franciaország kulturális és történelmi városa címet viseli. Ezt a címet csak kivételes esetben ítélik oda, jelenleg 179 hely tudhatja magáénak, és jelöl tájat is.

Szóval megyek a Francia Riviérára, fapados repülőn épp hogy beférek az ülésre, mellettem apuka, gyerek, amint megjönnek a légiutaskísérők az ételhordozó kiskocsival, berendelnek minden ehetőt. Én írok, olvasok, dolgozok, pár éve pórul jártam a vizeres sajtos szendviccsel aranyárban, azóta kerülöm a konfliktust, a csomagomat is szabálykövetően megoldottam, szóval nincs rutinom azon a szinten jogokat érvényesíteni.

Amikor éppen life-coachom által előírt házi feladat legsötétebb felismeréseit írom nem pubikus füzetembe, bal felől egy fura, számomra addig ismeretlen hang üti meg a fülemet. Puncik cuppogása, puszik csattanása vagy gyerektenyér tapsolása három hónapos korig, erő nélkül csak úgy vaksin.

Döbbenetemre nyelvek csattogása a szájpadláshoz evés közben, amit alacsony rendű kultúrkörökben csámcsogásnak hívnak. És csak nézek döbbenten, mint aki még a büdös életben nem találkozott csámcsogó emberrel. Gyerekkorom elemzése közben találkozni egy tiltott cselekvéssel, nem csak a fület, hanem az érzékeket is felcsigázza. Gondolkodom, hogyan szóljak a papának, a kisfiúval erős szemkontaktus van, nem érzékeli szikráimat. Ha megkérdezem őket hogy nem félnek-e hogy kiesik a szájukból az étel, az viszonylag illedelmes figyelmeztetés? Vagy ha csak simán jelzem nekik hogy jéééé, ezt hogy csinálják? Én még ilyet életemben nem hallottam. Se nem láttam. Nyitott szájjal enni az olyan furi nekem. Mutasd, hogy csinálod? Kipróbálhatom? És ügyetlenül, gusztustalanul borítanám ki szám tartalmát amatőr módon mint aki tényleg sose és még nem próbálta a nyitott szájjal evést. Utazok a míves protokoll és a túlpörgetett hacacáré országába, ahol a villák, kanalak és kések funkciója túldimenzionált, a pukedlik, meghajlások és egyéb üdvözlő köszöntések koreográfiája felér egy menüettel, a mondatalkotás, a számolás dallam füleinknek, az építészet, kertrendezés és a formaiság maga a festészet, az etikett pedig a tízparancsolat.

Hál istennek a kaja gyorsan elfogy, marad a gyerekbőgés, a szénsavas üdítő nyitásának spriccelő hangja, a mászkálásnak érdekes érzékelése a padlón. Ezen különben is mindig elgondolkodom, hogy vajon mennyire lehet masszív a gép, ha a folyosón elhaladó emberek minden lépésének hangját érzem és rezgését hallom.

Erős szembeszél próbál minket hátráltatni kevés szerencsével. Mintha az időjárás is szelektálni akarna jómodorból és társas emberi kapcsolatokból az erre érdemeseket juttatva Franciaországba.

Nizza repülőterének fogadótere köralakú Papp László Sportaréna, ahol minden bejárat indokolt, az ablakok átlátszók, és még hallani is tudjuk egymást, a bőröndök jönnek, mi megyünk, kicsi és átlátható az egész, mégsincs tömeg, kinn pálmafák és a jó, párás, mediterrán levegő.

Villamossal Nizzába, két-három megálló után átszállhatunk a vonatra, ami elvisz bárhova. Szóval a villamos indul az egyes terminálról, megáll a kettesen, majd egy épülő business centernél és a következő megálló a vonat. De aki szerencsés, az lehet épp akkor utazik a villamossal, amikor épp átadják a belvárosig tartó szakaszt. Ezt majd később kifejtem, miért szeretem a francia ünnepléseket, megnyitókat, spontán akciókat. Szóval a villamos megáll a helyi Kelenföldön, onnan pedig könnyedén be lehet vonatozni Nizza belvárosába a központi pályaduvarra vagy tovább, bárhová, Franciaországba.

110-es busz pedig elvisz Mentonba.

Menton egy barátságos mediterrán város, és folyton azt akarom írni hogy falu, de terjedelmét tekintve  muszáj besorolni, a lakosai viszont olyan barátságosak, nyitottak mint otthon kisfalumban. A parton töltött pár óra alatt táncolunk, mártózunk a vízben, rúgjuk a lasztit, hátam mögött a festői szépségű színes házak hegymenetbe kapaszkodó lépcsőzetes látványa, előttem balra már Olaszország hegyeit foltonként bevilágítja a nap, jobbra pedig egy félsziget takarja el Monacot. A felhők furán fodrozódnak az Alpok lábánál és szivárvány kezdeményezésben összeérnek a hegyekkel. Néha kibukkan a nap, apró világító pontfényeket festve a föld ezen helyszínen berendezett színpadán. Ezekbe a pontfényekbe táncolunk bele lakossági celebekként.

Jegyzeteim részletek készülő zsebkönyvemből: Édes élet Mentonban címmel.
A Leszek a szemed a világra blog azt a célt tűzte ki, hogy informál és szórakoztat is egyben. Nem kell egyetérteni, csak tiszteletben tartani az író szemüvegét, amin keresztül látja a világot. Ha tetszik az írás és a tartalom, akkor egy like gombbal küldhető visszajelzés, ami nagyon jólesik az alkotónak. Osztani is ér a szerző nevének feltüntetésével. A blog alján pedig kommentelni lehet az írásokat.
A képek saját kattintások, ezért ott is kéretik betartani a szerzői jogokat főleg megosztásoknál.
Szeretettel írom e sorokat. Néha én magam is jókat nevetek magamon.