Szóval az úgy történt, hogy spontán jött a hír hogy este lesz a Csavar Színház Szencen. Valahonnan egy meditatív pillanatomból előhúztam hogy Nagyidai cigányok, felvettem a pörgős szoknyámat, hogy majd úgy ülök hogy a Tomi engem fog megpörgetni megint, egy órás a darab sacc per kábé, hazajövök és az almáspitét is megsütöm.
Aztán még képes voltam leállni vitatkozni a szervező Polák Margitkával hogy miért a nagyszínpadon lesz a Nagyidai. Azért, mert a Jelenetek egy házasságból darabot adják elő. Amit már háromszor láttam. És nem írtam róla. Úgyhogy kutya kötelességem negyedszerre is megnézni. Van vele dolgom.
Láttam kétszer Pesten, és tulajdonképpen talán ekkor ment gallyra a kapcsolatom. Egyszer Pozsonyban a Nemzeti Színházban, magyarul, a nézőtéren híres szlovák színészek, művészek, úgyhogy ne mondja senki nekem hogy a magyarokat elnyomják Szlovákiában, mert tapasztaltam az érdeklődést, a darab végén pedig az ovációt.
De megyek sorjában.
Örök téma: férfi és nő. Könnyű a házasság kötelékéből prédikálni és onnan osztani az észt. De hogyan lehet eljutni odáig? Felkavarodott érzéseim dübörögnek bennem és dörzsölik lélektenyereiket. A kötelék elriaszt. Pedig ez a legnagyobb próbatétel! Kötelékben szabadnak maradni!
Megszeretni egy embert az élettől kapott próbatételek folyamán talán az igaz szerelem. Bergman lehet ezt kereste. Öt feleséget és két élettársat fogyasztott el hosszú élete folyamán. És még számtalan nőt. Tapasztalások útján lett prókátor.
A Gáltomi és a Kissszilvi pedig az orrunk előtt az életben egy jó minta. Nem kell Svédországig menni, elég Hetényig, ide a komáromi járásba, vagy pedig ők jönnek-mennek a Csavar Színházzal. Amikor először láttam a darabot, megnyugtattam Szilvit, hogy "A te urad még a büdös életben nem csalt meg téged drágám, megnyugodhatsz, mert az a jelenet amikor a férfi borítja a bilit, az nem volt Gáltomis." Nevettünk. Szilvike megnyugtatott hogy tudja. Egy nyelvet beszélnek. A színpadon is. Tamás a fellegekben járó művész, Szilvia a földön két lábbal. A darabban pedig gyönyörű az átmenet, a szende feleségből a biliborogatás után hogyan válik egy határozott, céltudatos nővé, a férj pedig a nem picit nagyképű egóból hogyan esik össze, végül, miután megjárták saját poklukat és menyországukat, jön a csattanó. Nem lövöm le a poént. Amikor Tamás elüvölti magát a férj szerepében hogy "Hol az öltönyöm?" a hátam mögött megszólal egy néző: "Keresd meg!". Talán ez az a pont, amikor a szeretet átmegy valami megfoghatatlan eltaszításba. Tudatosan vagy tudatalatt, már nincs meg az a mindenekfeletti lágy áramlat, ekkor szakad meg a két szívet összekötő láthatatlan kapocs és himbálózva oda-oda csapódik a másiknak, sebet ejtve a kötélvéggel. Szívesen hátraszólnék hogy ej bizony gáz van otthon, de csak orrunk alatt kuncorászunk olyan igazi vidéki módjára a beszóláson.
Johan tenyérbemászó figurája az egó kiteljesedésénél billenti át a szimpátiámat Marianne oldalára. Gál Tomi olyan hitelesen természetes, mintha minden este a szövegkönyvet gyakorolnák otthon, vagy olyan erős az összhang a két szereplő között, hogy a szavak csak eszközök lennének kettejük nexusában.
"Eszembe jut az erős kötelék, ahol minden más csak eszköz egy magasabb szintű játékhoz."
Marianne az a nő, aki soha nem leszek. A darab elején félénk, szinte belesimul Johan domináns karakterébe, viszont tetszik ahogy árnyékot vet a férfi arcára a darab elején, a riport alatt, mert talán ez a nem szándékozott sötét folt viszi át a történetet a mindennapokból a végkifejletig, majd csavar egy nagyot és eldönthetjük mi miért történik.
Kemény pszichológia a javából, az öltözésnek, a jeleneteket összekötő Sarastro áriának a Varázsfuvolából, a patyolatfehér lepedőnek a színpad közepére terítve, összehajtogatva, a rúzsnak, a púdernek, a konyaknak, a köntösöknek, a szmokingnak, a szemüvegnek, a tollnak és papírnak ... mind-mind jelentősége van. Hosszú lenne végigvenni őket.
Visszafogottan nevetős, kulturáltan kitárulkozó, intelligensen tükröt mutató darab. Tényleg ezt akarjuk? És miközben siratom kapcsolatomat, a lelkem most nem fog meggyógyulni, ez nem az amerikai filmek cukorszirupja, inkább bólogatva konstatálom a jeleneteket és legközelebb figyelem a jeleket. Mert minden mondat, minden mozdulat, minden gesztus egy jel. Figyelj. Légy résen. Ha lazítasz, elveszíted azt az egyetlen dolgot, ami összetart. És az nem a ház és a nyaraló és a hajó. És nem is a gyerekek. Hanem az az egyetlen összefonódás, ami élteti a földet, fenntartja az életet, a párkapcsolat. Kispolgáréknál, proliéknál, parasztéknál, gazdagéknál egyaránt.
Az a belső tartás, ami kötelez.
Talán mindannyian láthatatlan Paulák vagyunk?
Az előadás a Soproni Petőfi Színház és Csavar Színház produkciója.
Szereplők:
Marianne: Kiss-Gál Szilvia
Johan: Gál Tamás - Jászai Mari díjas, 2015-ben a legrangosabb szlovákiai színházi fesztiválon elsőként megkapta a DOSKY legjobb szlovákiai színházi alakítás díját mint magyar színész
Rendező: Pataki András - Jászai díjas
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése