Érkezés Mentonba

Istenem, megyek Dél-Franciaországba, a Cote d’Azur-re, Cannes és Nizza mellé, ahol közénk ékelődik egy miniállam, egy bakancslistás királyság, ahol élnek nem béka hercegek és hercegnők, ahol az ország neve előnév és izzik a luxustól, a gazdagságtól és a jóléttől. Egy álom válik valóra. Hogy miért éppen az Azúr tengerpart? Mert Franciaország a szerelem, a történelem és a kaland, Olaszország pedig a művészet, kultúra és az élet. Szóval kell egy hely ahol az álmok valóra válnak. Nekem ez Menton, az olasz határnál elterülő festői szépségű város, és már eleve a Franciaország kulturális és történelmi városa címet viseli. Ezt a címet csak kivételes esetben ítélik oda, jelenleg 179 hely tudhatja magáénak, és jelöl tájat is.

Szóval megyek a Francia Riviérára, fapados repülőn épp hogy beférek az ülésre, mellettem apuka, gyerek, amint megjönnek a légiutaskísérők az ételhordozó kiskocsival, berendelnek minden ehetőt. Én írok, olvasok, dolgozok, pár éve pórul jártam a vizeres sajtos szendviccsel aranyárban, azóta kerülöm a konfliktust, a csomagomat is szabálykövetően megoldottam, szóval nincs rutinom azon a szinten jogokat érvényesíteni.

Amikor éppen life-coachom által előírt házi feladat legsötétebb felismeréseit írom nem pubikus füzetembe, bal felől egy fura, számomra addig ismeretlen hang üti meg a fülemet. Puncik cuppogása, puszik csattanása vagy gyerektenyér tapsolása három hónapos korig, erő nélkül csak úgy vaksin.

Döbbenetemre nyelvek csattogása a szájpadláshoz evés közben, amit alacsony rendű kultúrkörökben csámcsogásnak hívnak. És csak nézek döbbenten, mint aki még a büdös életben nem találkozott csámcsogó emberrel. Gyerekkorom elemzése közben találkozni egy tiltott cselekvéssel, nem csak a fület, hanem az érzékeket is felcsigázza. Gondolkodom, hogyan szóljak a papának, a kisfiúval erős szemkontaktus van, nem érzékeli szikráimat. Ha megkérdezem őket hogy nem félnek-e hogy kiesik a szájukból az étel, az viszonylag illedelmes figyelmeztetés? Vagy ha csak simán jelzem nekik hogy jéééé, ezt hogy csinálják? Én még ilyet életemben nem hallottam. Se nem láttam. Nyitott szájjal enni az olyan furi nekem. Mutasd, hogy csinálod? Kipróbálhatom? És ügyetlenül, gusztustalanul borítanám ki szám tartalmát amatőr módon mint aki tényleg sose és még nem próbálta a nyitott szájjal evést. Utazok a míves protokoll és a túlpörgetett hacacáré országába, ahol a villák, kanalak és kések funkciója túldimenzionált, a pukedlik, meghajlások és egyéb üdvözlő köszöntések koreográfiája felér egy menüettel, a mondatalkotás, a számolás dallam füleinknek, az építészet, kertrendezés és a formaiság maga a festészet, az etikett pedig a tízparancsolat.

Hál istennek a kaja gyorsan elfogy, marad a gyerekbőgés, a szénsavas üdítő nyitásának spriccelő hangja, a mászkálásnak érdekes érzékelése a padlón. Ezen különben is mindig elgondolkodom, hogy vajon mennyire lehet masszív a gép, ha a folyosón elhaladó emberek minden lépésének hangját érzem és rezgését hallom.

Erős szembeszél próbál minket hátráltatni kevés szerencsével. Mintha az időjárás is szelektálni akarna jómodorból és társas emberi kapcsolatokból az erre érdemeseket juttatva Franciaországba.

Nizza repülőterének fogadótere köralakú Papp László Sportaréna, ahol minden bejárat indokolt, az ablakok átlátszók, és még hallani is tudjuk egymást, a bőröndök jönnek, mi megyünk, kicsi és átlátható az egész, mégsincs tömeg, kinn pálmafák és a jó, párás, mediterrán levegő.

Villamossal Nizzába, két-három megálló után átszállhatunk a vonatra, ami elvisz bárhova. Szóval a villamos indul az egyes terminálról, megáll a kettesen, majd egy épülő business centernél és a következő megálló a vonat. De aki szerencsés, az lehet épp akkor utazik a villamossal, amikor épp átadják a belvárosig tartó szakaszt. Ezt majd később kifejtem, miért szeretem a francia ünnepléseket, megnyitókat, spontán akciókat. Szóval a villamos megáll a helyi Kelenföldön, onnan pedig könnyedén be lehet vonatozni Nizza belvárosába a központi pályaduvarra vagy tovább, bárhová, Franciaországba.

110-es busz pedig elvisz Mentonba.

Menton egy barátságos mediterrán város, és folyton azt akarom írni hogy falu, de terjedelmét tekintve  muszáj besorolni, a lakosai viszont olyan barátságosak, nyitottak mint otthon kisfalumban. A parton töltött pár óra alatt táncolunk, mártózunk a vízben, rúgjuk a lasztit, hátam mögött a festői szépségű színes házak hegymenetbe kapaszkodó lépcsőzetes látványa, előttem balra már Olaszország hegyeit foltonként bevilágítja a nap, jobbra pedig egy félsziget takarja el Monacot. A felhők furán fodrozódnak az Alpok lábánál és szivárvány kezdeményezésben összeérnek a hegyekkel. Néha kibukkan a nap, apró világító pontfényeket festve a föld ezen helyszínen berendezett színpadán. Ezekbe a pontfényekbe táncolunk bele lakossági celebekként.

Jegyzeteim részletek készülő zsebkönyvemből: Édes élet Mentonban címmel.
A Leszek a szemed a világra blog azt a célt tűzte ki, hogy informál és szórakoztat is egyben. Nem kell egyetérteni, csak tiszteletben tartani az író szemüvegét, amin keresztül látja a világot. Ha tetszik az írás és a tartalom, akkor egy like gombbal küldhető visszajelzés, ami nagyon jólesik az alkotónak. Osztani is ér a szerző nevének feltüntetésével. A blog alján pedig kommentelni lehet az írásokat.
A képek saját kattintások, ezért ott is kéretik betartani a szerzői jogokat főleg megosztásoknál.
Szeretettel írom e sorokat. Néha én magam is jókat nevetek magamon.

A pont ahonnan nincs visszaút

„A tudás csak szóbeszéd, amíg az izmainkban életre nem kel.” (Pápua Új-Guinea és Indonéziában élő asaro törzs mondása)

Mindig megfogadom hogy repülőn nem írok felvezetőt újabb utazásomhoz, aztán a gépen töltött órák hasznos kihasználása olyan mélyenszántó gondolatokat generál, amiket kár lenne itthagyni.

Mindig amit nem szeretek azt kapom. Nem szeretem a bécsi indulást most mégis innen indulok újabb kalandom felé, aminek a tartalma szupertitkos és majd eldöntöm hogy beavatom-e külvilágomat vagy nem. Visszatérve bécsi repteremre, addig kapom, amíg meg nem szeretem. Kezdem szeretni. Elmondom miért.

Pozsonytól 27 km-re költöztem, egy nagyszerű kisfaluba, szülőföldemre, gyökereimhez közel, ahol Kiska a köztársasági elnök, ahol épül a gazdaság és ahol megél egymás mellett a hegyekből leköltözött tót és a tősgyökeres roma is. Vicceskedve migránsozzuk egymást, mert ezen a szerencsétlen helyzeten csak nevetni lehet. Kínunkban. Na szóval jófej hely, messziről köszön a falumbéli, barát kisegít, rokon besegít, szakmunkás van és szakít időt, jól dolgozik, szóval van emberiesség. Sokat gondolkodtam hogy írok egy blogot arról hogy miért jó Szlovákiában, de most még előtte kiruccanok Amerikába hogy tapasztaljak és nagyobb legyen az összehasonlítási alapom a világról.

Anyunak két hatalmas puszi, hajnal 5:21-kor induló pozsonyi helyközi járatot el kell érni, mert Pozsonyból a csatlakozás Schwechat-ra igaz hogy óránként jár, de nem kockáztatnám meg egy kicentizett időzítéssel.

A buszmegállóban mindig van ismerős akivel lehet beszélgetni, témából kifogyhatatlan vagyok, minden érdekel, és üzenem azon barátaimnak akik még mindig nem tudják hogy mik lesznek ha nagyok lesznek, hogy nyugi, tőlünk működik a világ, nem kell eldönteni, ha minden érdekel, az jó, mert általunk a kommunikáció örökkön fog élni, hála nyitottságunknak, a mások által szétszórtnak, mindenbe belefogónak és soha semmit nem befejezőnek titulált koncentrikus zombik megnyugtatására, üzenem, hogy mi színesítjük a világot, nélkülünk szürke maradna….

Kisbőrönd rakoncátlan kerekei megszólaltatnak, beszélek „kiskutyámhoz” miközben húzom hangosan házunktól a buszmegállóig, szófogadásra serkentem és megfenyegetem hogy lecserélem ha nem jön egyenesen. A bőröndöt még Thaiföldön vettem és néha duzzog mint egy kisgyerek ha ellenkező irányba van dolgom.

Mire jön az igazi busz, addig se unatkozok, az elhaladó szintén buszok kinyitják ajtajukat és meg tudjuk beszélni az irányt és hogy felszállok-e. Olyan mint Új-Zélandon. Szlovákia különben is mindig Új-Zélandot juttatja eszembe. Az emberek kedvessége, nyitottsága, természet iránti szeretete, összetartása… blablabla és még sok sok ilyen és ehhez hasonló pozitív nyalánkság amit megkeseredett embertársaim nem nagyon szoktak szeretni. De azok az embertársaim akik az ilyenfajta jellemzést nem szeretik, azok nem nagyon kelnek föl kényelmes karosszékeikből, zárkózottan élnek beszűkült életükben, de jogot formáznak véleményre. Aztán elered az eső, buszsofőrünk mint a ló csukott szemmel megy, ablakot nem töröl, mert lát.

Pozsonyban a buszpályaudvaron a WC illatos, tiszta, a RegioJet pedig pontosan indul és érkezik Schwechatra. Bécsben már nem esik. Talpig téliesített énmagam apránként vetkőzik, mire beérek a tranzitba laza tavaszi tekercsben dolgozok még egy gyorsat a hosszú repülés előtt.

Vannak emlékezetes repülések, amikor olyan dolog történik közvetlenül indulás előtt, ami felszabadít, örömmel tölt el és a legszívesebben maradnék. Egy telefon, egy levél, egy kedves szó, egy bocsánatkérés…. Aztán a kalandvágy erősebb, elengedem az érzelmi szálat, van ideje begyógyulni három hétig, addig pedig építsük a jövőt!

A repülőn többen ülünk téli sapkában, mint azt egy zárt térben elrendezett statisztikai hideg-meleg törvény dedikálná, de valamiért a sztyuvi nem érti hogy fázunk, szerinte van aki izzad és ennyit tudnak tenni a harmonikus középút érdekében.

            Eszembe jut a repülőn hogy nem vagyok gazdag. Ez a tény csak azért marja a bögyömet már régóta, mert egyrészt nagyon jó lenne full gazdagnak lenni, a másik oka pedig az irigység, vagy csak úgy a más életmódszemlélet és annak megélése és az eltérő el nem fogadása. Példaképem, Liz Gilbert mondta egyszer, hogy „a kegyelem elvisz oda ahova a lökdösődés soha”. És ez a mondás olyan igaz rám, mint az a tény, hogy békából nem lesz királyfi. Mivel nem tudok hazudni, minden az arcomra van írva, már nem megyek bele kétes üzleti lehetőségekbe. Ezért sem tudtam elvegyülni és teljes magot képezni az idegenforgalomban, nem tudok taktikázni, sem karriert építeni, mert minden álarc mögé bújt szerepet követel, én pedig csupasz seggel jöttem a Föld nevű bolygóra és max szarcsimbókkal távozom. Na szóval szeretem a szakmámat és ennyi a történetem. És bízom benne, hogy jelen utazásom pedig a szakmai Oszkar díjam lesz! A témát pedig egy sima „attól mert sokat utazom, nem vagyok gazdag’ lekerekített hipotézissel zárom. Ez a szakmám majdnem húsz éve, valami rámragadt ennyi év alatt. Ezt a részt meg kellene zenésíteni, olyan jól rímel.

            Útközben van időm megnézni minden eddig elmulasztott filmet, az Ocean 8 Sandra Bullock szarkasztikus humorával és a Red Sparrow kémtörténetet, amit főleg Budapesten forgattak és percenként visítok föl egy-egy ismert helyszín láttán, és büszkén bögdösöm bennfentes ülőszomszédomat, aki épp 10 perces fáziselőnnyel nézi ugyanazt a filmet. Utastársam azért bennfentes, mert szimulátorokat rak össze és amikor kezdem összecsinálni magam a turbulenciától, nevetve megnyugtat.

Washington repülőtere

            A John Foster Dulles amerikai diplomatáról elnevezett washingtoni repülőtéren szinte azt gondolnám, hogy egy picike kis tranzitrepülőtér, olyan jól elterül az embertömeg, pedig csúcsidőben, délután fél háromkor érkezünk kis Boeingünkkel amit párszor megrázott a külső szféra hatvanvalahány ezer láb magasságban, főleg a Atlanti Óceán-i partoknál, ahol a meleg és hideg áramlatok találkoznak, a kis gép pedig könnyű préda az erős szélnek és légörvénynek. Na szóval jövünk, érkezünk, egy kedves irányító határozott hangon, kicsit viccesen elmeséli hova kell mennünk, az amerikaiaknak az egyik felé, a külföldieknek egy másik irányba, a lényeg hogy ne aggódjunk mert ő itt van és segít, senki nem fog elveszni, sem más gépre szállni, a csomagokat ki kell venni mert tulajdonképpen most lépünk be Amerika területére, tehát a bevándorlásiak, vagy nevezzük migration-ek itt léptet be– vagy nem az országba. Internet van, lehet posztolni, feltölteni, hasít mint a szél, a sorbaállás szintén zavartalan, és gyors mint az internet, íriszvizsgálat, ujjlenyomat mind a tíz praclival, pár udvarias kérdés amire sose tudok válaszolni, ez olyan szakmai ártalom nálam amikor megkérdezik utazásom célját. Hát persze hogy munka is, mint ahogy minden utazásom munka, még ha a szomszédos faluba is megyek át mert a szemem nem tud leállni, élménygyűjtő és raktározó agyam csak erre van ráállva, de ezt nem nagyon akarom hangsúlyozni hogy ne kelljen magyarázkodnom. Tehát lezárjuk egy sima „holiday-el”, a bőröndömet irányító barátunk adja a kezembe azzal, hogy pont nekem hozta, mintha tudná hogy melyik az enyém. Az összeesküvéselméleteket gyártó olvasóimat szeretném óva inteni „mert megmondtam aha” élményektől, jelen helyzetben én vagyok az UFO, és ezzel le is zárom az ok-okozat törvényének magyarázatát bőrönd kontra irányító barátunk kapcsolatában. Az agykontrollosok úgyis tudják a három ujj szabályát, és jelen esetben ez bőven elég.

            A paradicsomleves olyan laktató és olyan isteni finom az egyik reptéri kifőzdében, hogy átértékelem új-zélandi levesélményemet Hobbitonban. Még a sajt és a betűtészták sem hiányoznak az itteni változatból, a papírpohár pedig egyáltalán nem zavaró.

            A becsekkolásnál már sok utastárssal bandázok együtt, közöttük két szlovák velem egykorú lánnyal, akikről kiderül hogy balettáncosok, van sok közös ismerősünk és egyikük Győrben táncolt három évig Markó Iván társulatában. A megfejtők között páros belépőt sorsolok ki tetszőleges táncelőadásra. És amikor a második becsekkolásnál, miközben épp a picit viselt sportcipőmet rángattam föl nem kevésbé fáradt lábamra, egy divatmagazinból előlépett pilóta makulátlan kinézettel rámmosolyog, és tudtam hogy megérkeztem. Valami mást, valami újat, valami következő szintet fogok kipróbálni, és megélni….

Qatar Airways az érzékekre hat

A nagyokkal utazok - repülős blogom első része, ahol bemutatom egy apró kis szegletét a Qatar Airways légitársaság működésének. Kedvcsináló a bakancslistákhoz, tények, információk és tesztüzemmódban kipróbált tapasztalások. Hogy könnyebb legyen választani. 

Különleges vonzódásom a repülőkhöz Exupéry iránti szerelmemnek tudható be. Talán valamikor, előző életemben balansz voltam egy kézzel-lábbal meghajtott fatákolmányon, súlyt fektetve és hitet a jövő kor technikai csodáiba, amiket úton-útfélen, jelen időben személyesen igazolok.

Legutolsó ilyen lélegzetállító élményem az Airbus Toulouse-i gyára volt, ahonnan még Exupéry is repült és következő felszállásom egy Airbus 350-es csodával lesz, ahol még a turista osztályon is kényelmesebben utazhatunk.

Nem hagyok ki egyetlen lehetőséget sem ha kívül belül megcsodálhatok egy gépmadarat. Mivel manapság elég kevés légitársaságot tartunk nyilván mint a világ legmegbízhatóbb, legfejlettebb, legkorrektebb, legstílusosabb, legkülönlegesebb és legexkluzívabb utasszállítóját, ami elérhető utazni vágyó lelkes csavargók és a felső tízezer  számára egyaránt, örömmel tettem eleget a Qatar Airways légitársaság ebédmeghívásának, mert ők még azon légitársaságok közé tartoznak, ahol a stílus és a márka kötelez.

Nem vagyok gasztroblogger, viszont a protokoll, etika és a viselkedéskultúra egyre jobban érdekel. Így kerültem közelebb egy arab kultúra mindennapjaihoz az evőeszközök, ételek és profi személyzetnek hála egy repülőtér konferencia termében és a kifutópályára állított Airbus 330-as repülőgép fedélzetén.

Ezeknek a meghívásoknak a célja, hogy megismertessük, leírjuk, elmeséljük a bemutatni kívánt terméket. Jelen esetben négy szolgáltatást szeretnék bemutatni, melyek szoros együttműködése adja az élményt már az utazásunk célja felé is. Mert jelszavam és mottóm: az élmény pozitív legyen az utazás kigondolásától, a hazaérkezésig. 

Az utazás a ráhangolódás gitárja, a kinn töltött idő a dobpergés, a fényképek rendezése pedig maga az Oscar díjas alkotás.

A Qatar Airways családias bemutatóját az A és B terminál közötti konferenciateremben rendezték be. Ha nem lett volna Dohát is megszégyenítő hőség a kifutópályán, akkor a fogadás a teraszon történt volna, háttérben a vasmadárral – tudtam meg Szabó Petronellától, a Qatar Airways marketing képviselőjétől, aki a rendezvény sikeréért felel, és akivel öröm volt együtt dolgozni az aucklandi média tanulmányi út szervezésében tavaly ilyenkor.

A hosszú, megterített asztal körül a sajtó jeles képviselői foglalnak helyet….  és én. Óriási megtiszteltetés egy asztalnál ülni ebben a családias légkörben a Qatar Airways Country Managerével, a Liszt Ferenc repülőtér kereskedelmi igazgatójával, és mindazokkal az újságírókkal, akiket eddig csak olvastam, és a szavakat formázva ők egy univerzális, éteri kapcsolat a gondolatok és a papír között.

A tányér jobb oldalára bekészített damaszt szalvétát automatikusan az ölembe terítem, mint egy torreádor megrázom a vastag kendőt mielőtt mellkasomra rögzítem vagy a lábamra rakom. Ösztönös európai viselkedéskultúrám kiborítja a pontosan beillesztett különböző kanalak és kések és kisebb-nagyobb villák szolgálatra előjegyzett várakozását, engem pedig zavartan elgondolkodtat automatikus kapkodásom következménye,  az evőeszközök használatának sorrendje.

De erről majd egy következő sorozatban írok, mert az evőeszközök átnyújtásának protokollja sokkal összetettebb, a feltálalt ételek rituáléja érdekes és izgalmas koreográfia alapján zajlik, leírása hosszabb bejegyzést kíván. Annyi elárulok, hogy a repülőgépen az evőeszköz átadásának is külön koreográfiája van, amit a légiutaskísérők tanfolyamon sajátítanak el, a szemkontaktus van amikor kötelező és a pohár átnyújtása is egy ceremónia része. 

A felkínált ételek a Budapest – Doha útvonalon szervírozott ételek listája, három hónapon keresztül. Ez azért fontos, mert ha túl gyakran is utazunk, mindent kipróbálhatunk, ha pedig ritkábban, akkor igazi a’la carte élvezhetjük a kínálatot. Az ételsor különlegesen nemzetközi, de mindegyik dekádban biztosan van egy tradicionális arab étel is.

A választható meleg előétel a sült kacsamell gyömbéres kenyérrel, illetve meggy chutney-val, rajta zöldborsó csírával.

Választható hideg előétel a kecskesajt, grillezett sütőtökkel és grillezett hagymával, rukkolával, zöldborsó csírával, pirított fenyőmaggal,  alma dresszinggel meglocsolva. Ez az egész ízkombináció magába foglalja az édenkert minden termését, elképzelem Ádám és Éva paradicsomban eltöltött életét, az utolsó falatig.

A mezze töltött szőlőlevél, humusz, tabulet, teljes kiőrlésű illetve fehér pite.

Fontos tudnunk hogy a repülő business osztályán vagy arab előételt vagy egy hideg előételt választhatunk. Ne aggódjunk, jut mindenkinek mindenből, volt már szerencsém Qatar Airways business osztályon utazni és jelentem, egy pillanatra sem éheztem. Ugyanis elárulok egy óriási kulisszatitkot, az étel mennyisége mindig több mint az utasok létszáma.

Az ovis paradicsomleves mindig jó érzéssel tölt el, és szangvinikus lévén sose jegyzek meg adatokat, információkat, tényeket, számokat, neveket. Amikor megkaptam a menüsort a meghívólevéllel együtt, boldogan nyugtáztam a felkínált finomságokat, majd az ültetésnél kéjes izgalommal vártam a meglepetéseket. A piros színű leves egyértelmű hogy paradicsom, a betűtészták hiánya lehetett volna erős jel, majd a nyelv ízlelőbimbói azonnal küldték a jeleket az agyamnak, hogy ez valami teljesen más, valami új és számomra ezeddig nem ismert íz. A sült paprika krémleves, sáfrányos krém french-el markánsan ad a stílusnak.

Amely ételekről nem írok, azt nem választottam, de asztalszomszédjaim elégedett arcát látva a negyedévenként cserélődő menüsort többszöri utazással sem lehet megunni.

Főételek:   - arab fűszerezésű csirke kapsha, uborka rajtával illetve zöldség szalonnával (összepirított zöldségekből, pici paradicsompüréből, fűszerekkel készül).

A vegetáriánusok is találnak kedvükre való finomságot, jelen esetben a házi édesburgonyás gnocchi, erdei gombás mártással, sült paradicsommal, balzsamecetes gyöngyhagymával.

Halas ételként a citromos, grillezett tengeri fogas pirított újburgonyával, tavaszi kapros – gombás, picit kókusz tejes mártással, tetején pedig koktélparadicsom konfittal.

Desszert:

Sajttál (helyi sajtokkal) megrakott tálon kecskesajt camambert, pannónia sajt, vörös cheddar, házi birsalma sajt.

Friss bogyós gyümölcsök mandulasziruppal. Talán éppen fogyókúrás diétás időszakom volt amikor ezt választottam a három lehetőség közül. Ennek az ételnek azt a nevet is adhatnám, hogy találkozásom a mandula sziruppal. A feketeáfonya, eper, málna, szeder egyenként válogatott minőségi húsos, édes szemein a láthatatlan mandula cukor filmet von a gyümölcsök köré, ízben pedig radikálisan kihozza a gyümölcsök zamatosságát.

A fedélzeten a catering cégnek ugyanazt a minőséget kell biztosítani, mint bármelyik budapesti, 5*-os, városi szállodában. Amikor kitalálják, megalkotják a következő menüsort, akkor negyvennyolc órára bezárkóznak, és lépésről lépésre megalkotják az ételeket, befotózzák őket , pontos képet adva – szó szerint -, hogy a személyzetnek hogyan kell majd fönt a gépen a tányéron megjelenítenie a különböző ételeket.

2016-ban Európában a Qatar Airways- t kiszolgáló catering cégek közül a legjobb európai cég a Honett Szervíz Kft lett.   

Ez azt jelenti, hogy nincs alapanyag kompromisszum, szigorú előírások vannak, fix szabályok és folyamatos ellenőrzés.

Rövid sétára a csak bennfenteseknek kijáró biztonsági előírásoknak megfelelve, a Qatar Airways Airbus 330-as Dohából megérkezett járata vár bennünket tárt ajtókkal. A rendhagyó repülőgép bemutatót a légi és szárazföldi utaskísérők szakmai tájékoztatása nyomatékosítja. A business osztályon mindenki névre szóló személyes kiszolgálást kap. A kis személyre szóló feljegyzések az utasról a businessen a légiutas kísérőknek segítség amivel pontosan megtervezik és jegyzik az utas minden kérését, óhaját, figyelembe véve az étel elkészítésének idejét, a megváltoztatott ételsor szervírozási sorrendjét, az óhajtott alvást, ébresztést, kényelmet és megérkezést Dohába.

A Qatar Airways 2017-ben negyedik alkalommal kapta meg a Világ legjobb légitársasága díjat, továbbá megnyerte a  Skytrax World’s Best Business Class,  a World’s Best Business Seat és a World’s Best East Airlines Best First Class Longue elismerést 2018-ban.

2018. december 28-ig a tranzitutasok élvezhetik egy éjszakára az ingyenes szállás lehetőségét Dohában a Plus Qatar program keretében, amelyet a dohai Turisztikai Hivatal hívott életre.

Napi három járat Dohába amit sose lehet megunni.

Reggelizz az éjszakai járaton mint a dzsentrik, ebédelj délután mint az urak vagy vacsorázz későn mint a mediterrán népek….

Próbálj ki valami újat, ami megéri. A számos új célállomása közül Gabonban Libreville, Zambiában Lusaka, Cameroonban Douala, Indonesiában Medan, Ausztráliában Canberra, Malaysiában Penang, Thaiföldön pedig Pattaya az új repülős célutazás helyszíne a Qatar Airways valamelyik járatán 2018-tól. Én már izzítom a hat érzékemet a következő utazásra....

A tajvani sztorim

Nem nyughatok. Folyton be vagyok sózva, mert így kompenzálok. Kompenzálom a sikertelenségeimet, a ki nem várt soromat egy helyen, a gyökértelenségemet, a társtalanságomat, a keresésemet földön, vízen, levegőben. Ezért utazok.

Xingchen temploma

Elárulom, nekem is van félelmem minden elutazás előtt. Pláne a repülőtéren, felszállás előtt. Rájöttem, sose utaztam egyedül, úgyhogy ez a mostani elutazás minden szempontból különleges lesz. Egyedül a világ másik felébe. Útközben megtudom hogyan látnak mások, és kezdődik a túl okos vagyok, túl jó és túl többet érdemlek, azért nem kellek. Hát elindulok búfelejteni, pánikrohamaimat becsúsztatom két telefonhívás közé, barátnők megnyugtatnak, nyugi. És a repülőn a tizenkét óra alatt a többedik film apukákról akik kislányukat hercegnőként hordozzák tenyerükön, összeszorítja a szívem. Különben elárulom, minden pánikrohamnak ez a szívösszehúzódás az oka. Összeszorítjuk mert erősek akarunk maradni akkor is és mégis és minden áron, pedig hagyni kéne, elengedni, magától ellazulni, leszarom tabletta nélkül.

Már megint egy spirituális önmegismerős útra megyek, nagyon úgy néz ki. Megyek Konfuciust megismerni, a tai-csit, meg kell keresnem a helyi hetes buszt a Blahán, elmenni vele a végállomásig és onnan eligazodni vendéglátóimhoz. Itt most nem lesz bicikli, és még a robogót sem vállalom be, viszont lesz benne minden más. Komfortzóna átlépés, a hely szellemének keresése (egy ismerősöm azt mondta, hogy Tajvanon léteznek…), orchideák viráglelkűeknek, zen templomok, buddhák, teaültetvények, gondolázás, természeti csodák, Michelin csillag, dzsumbuj, festő az Art Decoban, természetesen múzeum, éjszakai piacozás, és tenger.

Budapestről indulok Bécsen keresztül, de mondhatnám azt is hogy felszálltam pisilni egyet, mert körülbelül ez történt. Beültem, felszálltunk, megnéztem a mosdót ami a pilótafülke mellett közvetlenül van, annyira, hogy véletlenül el is lehetne téveszteni az ajtót. Szóval végeztem és leszálltunk. A propeller sugara szivárványt vetett mellettem. Azon gondolkodtam, hogy ha meglódul balra, akkor eléggé hátra tudok-e lapulni az ülésbe, hogy a szemem előtt elszáguldjon? A fenekem alatt kéjesen rezonál az ülés…. jaj….

A budapesti repülőteret szeretem, mert az olyan steril. Átlátható, ha többször repülnék mindenki ismerne mindenkit, mint a plázákban, vagy a Lehel piacon. A kifutón még mindig Malév szervizkocsik járnak, az autók típusa mint az amerikai cowboy filmekben a sheriff autója. A bécsi repülőtér túl nemzetközi. Korát tekintve előttünk jár, éppen ezért már nem engedékeny annyira mint fiatalabb társai. Drágább, rutinosabb, mindenki időre megy, se idő, se lehetőség leülni, majd a tranzitban, ami meg olyan mint egy ketrec. Megírom gyorsan konkurencia légitársaságnak írt írásomat, tulajdonképpen annyira összemostam a repülős bejegyzéseimet, hogy írhatnék akár összehasonlító tanulmányt is némelyikükről. Én most a China Airlines, a tajvani légitársasággal utazok, a legújabb Airbus 350-es gépén. Óriási madár. Kétség nem fér hozzá, a 305 férőhelyes gépmadár kétfolyosós utastere még a turista osztályon is kényelmes. A szárny pedig mellettem mintha a folytatásom lenne, a végén egy delfin uszonnyal.

Az A-350-es gép "uszonya"

Majdnem tele van a gép. Van aki átszáll Tajpejben, van aki tovább utazik Balira, Japánba… Van aki magyarul beszél, van aki megtanult szlovákul, kevert házasságok, csehek, horvátok és rengeteg ázsiai. És nem szipognak. Ezt fontos lejegyeznem, mert figyelmeztettek, hogy a kultúra sajátossága. Hát nem. Tajvan különálló gazdasági egység, a pontos meghatározásába nem megyek bele, engem csak a kulturális oldala érdekel, és az tényleg más első tapasztalatra mint észak-nyugati szomszédjánál.

A tajvaniak a történelem folyamán annyira keveredtek, hogy inkább elfogadom külön nemzetiségnek őket, közben mellettem egy felhőben villámlik. Nagyon messze, és inkább lehúzom az ablakot hogy ne lássam merre megyünk…. Közben pedig csodálatos a sötétedés szürkületében mellettem – alattam játszanak az energiák. Mint amikor tüzet csiholt az ősember a barlangban. Pattog, szikrázik kettőt, nem sikerült. Megint összeüti a kovakövet, megint semmi.

Olyan fiatalok a pilóták, hogy kár volt kifigyelnem őket. Az egyik szinte gyereknek néz ki. Azt viszont tudom, hogy a pilóták csak bizonyos óraszám után vezethetnek bizonyos típusú gépeket, és van nekem egy Kishercegem, aki lépésről-lépésre elmagyarázta nekem a repülés rejtelmeit, de erről majd később, a Toulous-i Airbus gyár látogatásom kapcsán írok bővebben.

A megérkezés

Gyönyörűen landol a gépmadár. Szinte érezhető a súlya, a levegőben töltött ideje alatt alig volt érzékelhető a turbulencia, néha szóltak hogy be kéne kapcsolni a biztonsági öveket, olyankor gondoltam hogy az időjárás kinn sokkal tombolóbb mint amit bent érzékelhettünk.

A gépen ülőszomszédom Lili segít belépnem az országba, türelmesen vár amíg kitöltöm a beléptetési információs kislapot, majd a buszhoz irányít. Olyan korán reggel van, hogy még semmi sincs nyitva, viszont mire észhez térünk már jön is a busz. Addig is egy cseh fiatalemberrel beszélgetünk, sajnos ő megy egészen Kaohsiungba, úgyhogy ez a randi kimarad….

Negyvennyolc órája ébren. A repülőn elbóbiskolt pár óra nem számít. Mivel megkaptam az első sorban a helyet, hátizsákomból csináltam magamnak egy lábtartót, kialakítottam saját magam business osztályát. A repülőtéren pedig az izgalom és a várakozás elfelejteti velem, hogy lassan negyvennyolc órája nem aludtam (mert előtte KáKával megváltottuk a világot!).

A 1819-es busz 135 tajvani dollárért húsz perc alatt visz be a Taoyuan repülőtérről a városba, a főpályaudvarig. Gondolkodtam a gyorsvasúton, és jó lett volna Tomással még egy kicsit bandázni, de egyedül jöttem erre a szigetre, és ha a helyzet úgy hozza, egyedül fogom feltérképezni és megismerni.

Befelé a város felé a 1819-es buszon

És most várok. Itt vagyok az óriási méretű Main Station-ön, megvettem a vonatjegyemet holnapra a Taroko Nemzeti Park felé, és most várom Viktóriát, a My Taiwan Tour idegenvezetőjét, egy partnerünket, akiktől kaptam egy egynapos túrát Pingxi-be és Jiufen-be. A Main Station óriási méretű. Mivel még csak hét óra van, a nagy csarnok teljesen üres. Lassan szálingóznak be az emberek, és mire térülök, fordulok, az egész épület betelítődik. A földön ülünk többedmagammal, állítólag itt így szokás. Nem szabadna zavartatnom magamat, és mire rábeszélem székhez szokott és inkább álló tipródásomat, addigra lassan indulnom kell. Viszont el kell mondanom, hogy itt a földön ülni jó, mert tiszta, ülnek itt hajléktalannak kinéző lábukat fájlaló emberektől kezdve drága kiskosztümben, aktatáskával, hátizsákos erre járók is.

Azt mondták tegyek ki képet mert úgy hitelesebb. 

Lődörgök a pályaudvar körül. Kilenc óra negyven percig még van időm, nem merek se vizet venni se ennivalót, kicsit morbid a pályaudvar melléktermeiben működő boltok kínálata. Veszek vizet. Ellenőrzött vizet. Mert azt mondták hogy állítólag az. Mármint víz.

Ezek az enyhén negatív bejegyzéseim csak azért születnek, mert ne tessék azt képzelni hogy bennem nem játszódnak le különböző érzések, gondolatok és mindenféle rémképek. Itt vagyok idegenben egy teljesen ismeretlen kultúrában, ahol csak kriksz-krakszok vannak, és hiába makogok angolul, vannak olyan angolul beszélő emberek, akiknek egy mukkot se értek. Ilyen például a Houston-i, a kínai és a francia angol….

Na szóval ingázok kinn és benn között mire végre le merek ülni a főpályaudvar nagytermének közepén, a patyolattiszta földre. Kapok internetet, ingyen, térképet, veszek vonatjegyet holnapra a Taroko nemzeti Parkba, mert állítólag ajánlott előre megvenni, augusztus Tajvanon főszezon, mindenki utazik, a vonatok tele vannak, hely nincs, fő az előkészület és pontos tervezés. 450 tajvani dollár a vonatjegy Xinchengig. Egy forint körülbelül kilenc tajvani dollárnak felel meg. Ezt én számoltam ki eurós átváltásom alapján, tehát nem biztos hogy jó. De ha 90 euróért kaptam 3050 TWD-t, amit Lili váltott be nekem a repülőtéren mert a helyieknek nem számolnak fel kezelési költséget, ez egy nagyon kedves gesztus volt Lilitől és megkaptam a bizonylatot amin a leszámolt pénz összege volt. (az első élményem itt a pénzzel, amikor Lili – ülőszomszédom a repülőn - beváltotta, aztán magyarázott nekem valamit, és csak mondta és mondta és mondta, én meg el akartam venni a pénzemet amivel integetett, kapkodtam utána finoman, tapintatosan, de ő erősen koncentrált az angoljára, nem látta sikertelen próbálkozásaimat, befordultunk két sarkon, amikor elkaptam. Itt kezdtem érezni a tajvaniak pénzhez fűződő különleges kapcsolatát.).

A parkban egy idős bácsi a kezével kaparja ki a lefolyóba dobott cigaretta csikkeket. Ő egy közterületes, aki a tisztaságért felel, kezében lapát, söprű, nincs gumikesztyű, csak a puszta kezeivel bekotor a rácsok közé és közben csóválja a fejét. Új-Zéland után kritikusan állok a tisztaság, a szemét és az „urai vagyunk a Földnek” kérdéshez, ezért fontos számomra, hogy ahova megyek, mit képvisel. Még nem tudom hogy Tajvan mit képvisel, ez a bácsi viszont azt a belső gondolatiságot képviseli nekem ezzel az egy elkapott pillanatával, amire most az emberiségnek nagy szüksége lenne. Nincs róla fotóm. Mindenki csukja be a szemét, képzeljen el egy pici, cserzett bőrű, aszott, vékony bácsit, aki féltérdre ereszkedik, egyik kezével a lapátra támaszkodik, a másik kezével kaparja ki a csikket, amit félszemmel sem lehet észrevenni, de ő megtalálta, és nem átlépett felette, hanem teszi a dolgát.

A tér feléled, üzletemberek jönnek-mennek, aktatáskával, nők kiskosztümben, benn a pályaudvar biztonságos légkondíciójának hűvös légterébe húzódik mindenki, mert kinn leolvad az emberről a zsír, a 32 fok párában ötvennek érződik legalább.

Viktória korábban érkezik, boldogan ülök be a légkondicionált autóba két amerikai lányhoz, akik Dél-Koreában tanítanak angolt és lett hat nap szabijuk amit Tajvanon töltenek, de holnap már utaznak vissza…..

… és ez egy új bejegyzés lesz, mert olyan nincs hogy ne történne semmi, mert mindig történik valami. Néha csak állok és nézek és hagyom hogy történjen a sztorim.