Életem napos oldala

Elkezdtem feldolgozni élményeimet Új-Zélandról.... 

Minden ami a blogomban szerepel szubjektív, saját privát élményeim feldolgozása terápia szerűen. Kérlek ne köss bele hogy hol van a kötőtű, mert a költői kép számomra olyan mint a levegővétel. Célom nem az hogy pontosan tájékoztassalak hogy melyik utcán hol kell befordulni a Queen Streetre, hanem hogy bemutassam szubjektív idealizmusomat....

Grafomán lévén, különböző kibontakozási csatornáim vannak gondolataim megörökítésére. Viszont most nincs időm Naplót is és blogot is írni egyszerre Új-Zélandon, nem mintha rengeteg halaszthatatlan intéznivalóm lenne, csupán csak rengetek halaszthatatlan dolgom van. Ezért most minden a naplóból kerül feljegyzésre, kicsit idealizálva, a költői szabadság eszközeit használva.

Különben ezen sokat gondolkodtam, hogy mennyire idealizált a világ Új-Zélandon, és remélem a sorozat végére kialakul egy kép, ami láttatja, hogy habár itt minden az "élni és élni hagyni" elvét követi, azért itt sincs kolbászból a kerítés.

Szóval a "rengeteg dolgom" amit sürgősen meg kell oldanom a jetlag, ami a 12 órás időeltolódásból adódóan kelet fele időzónánként egy nap, tehát 12 napra van szükségem, hogy normális időben feküdjek le aludni és ébredjek (nyugatra utazva pont a fele lenne). Álmaim banálisak és keveredik bennük az otthon és az itthon. Úgy illesztem éjszakai filmjeimbe a nap közben megélt élményeket, hogy amikor a Blahán a BKK ellenőrök megállítanak, szöget kérnek, és hosszú gondolkodás után eszembe jut, hogy a Tamaki Maori Village-ben hallottam, hogy a maorik csereeszköze, aztán a Népszínház utcában kihajol az ablakon a házmester Erzsi és szól hogy költöznöm kell... Hát igen, a hat hét gyorsan telik itt Új-Zélandon....

Következő éjszaka felfigyeltem, hogy néma csönd vesz körül, szinte félelmetes hangtalanság borult közvetlen világomra. Pillanatnyi süketségem oka, hogy nem hallom a madarakat csicseregni. Aztán elkezd esni az eső. Erre már felriadtam, hogy Jaj a megszáradt ruha! de arra lusta voltam hogy kimenjek. Ildi megnyugtatott, hogy nem baj ha átöblíti az esővíz a kiteregetett ruhát, itt olyan tiszta az esővíz, hogy a déli szigeten ivóvíznek gyűjtik.

Aztán kimentünk szörfözni. A szörf tárgyi eszköze a deszka Új-Zélandon egy  nőnemű kedves, akit meglovagolni nem jelent egyet a pajzán örömökkel, hanem inkább egy meghitt meditációs jógamatrac ahol boldogság és megnyugtató megzabolázni a természet erejét és játékosan komolyan venni azt. Tehát légy elegendően őrült ahhoz hogy méteres hullámokon egyensúlyozva hagyd magad kiszolgáltatni a természet kénye kedvének, viszont légy elegendően komoly ahhoz, hogy ne csinálj őrültséget és vedd komolyan a természetet.

Én inkább az utóbbit részesítem előnybe, és míg barátunk szeli a vizet, addig mi Ildivel sétálunk a sárga homokon, beszélgetünk és hasonlítjuk össze a különbözőségeket amik meghatározzák a kötőtű két végét amit leszúrtunk valahol Európában és itt lyukadt ki Új-Zélandon. Tulajdonképpen teljesen mindegy hogy Közép-Kelet Európa melyik részét hasonlítjuk össze Új-Zélanddal, a különbözőség óriási és felfoghatatlan. Én még mindig a kultúrsokk hatása alatt állok. 

Új-Zélandon például mindenki ügyel a tisztaságra. Ennek többféle lenyomata is van. pl hogy nincs szemét. De még szemetest is csak elvétve találni. Környezetünk védelme érdekében mindenki hazaviszi a felesleges cumóját, így sem a szél sem a rágcsálók nem hordják össze meg vissza az ott (nem) hagyott felesleges lerakatokat.

És az hogy hazaviszi, nem jelent sem megterhelést sem egyéb kötelezettséget, olyan természetes a közösségért, a földért és saját magunkért megtett feladatok elvégzése, mint ahogyan mi Európában anyázunk a közös terhek megtétele miatti kötelezettségünk elvégzésekor. Valahogy más itt a kötelezettség. Amíg otthon azt tartjuk fontosnak, hogy egy plasztik kártya helyesen legyen kitöltve mert ha nincs akkor borul a dominó és elölről lehet kezdeni az ügymenetet, addig se tudunk koncentrálni valós problémákra (általános felmelegedés, CO2, gyerek éheztetés és bántalmazás....) Új-Zélandon az a fontos hogy mosd meg a cipődet a kijelölt parkokba való bemenetel előtt, hogy ne vidd be a kórokozókat, teremts élhető közeget amiben jól érzed magad és mosolyogj, továbbá a bőröd színét nem te határozod meg, tehát ne ítélj, mert te sem tehetsz róla hogy fehér vagy.

Nincsenek tiltótáblák, csupán figyelmeztető vagy tájékoztató jelzések. Itt valahogy nem nézik hülyének az embert és mindenki magából indul ki, ami a tisztességes megnyilvánulás és létezés alapszabályai szerint működik. Itt is vannak bűnözők és rossz emberek, habár én nem találkoztam velük, viszont hallottam helikopter zúgását az éjszaka kellős közepén, több mint valószínű hogy kokaincsempészeket fogtak, viszont itt mindenki tisztában van a következményekkel. A titulus hogy bűnözők leszünk vagy hajléktalanok vagy tisztességes vállalkozók, vagy alkalmazottak egy értékteremtő gépezetben, csak rajtunk múlik. A rendszer értünk van, és ha valami nem működik, mert itt is van hogy elromlik, nem jó, vagy csak nincs jól összerakva, ilyenkor viszont a másik oldalon létező szolgáltató elnézést kér és intézkedik. A lényeg, hogy mindenki helyesen üli meg a lovát amit kiválasztott magának. Még a vadlovakat is. A szabadban élő vadlovakat pedig úgy szelídítik meg, hogy beszélnek hozzájuk. 

Hihetetlen, mi, mire jó a kommunikáció.... És a ló még mindig eldöntheti hogy hagyja-e magát betörni vagy nem.

Apropó ló. Van az én drága kollégámnak egy nagyon lüke de élvezetes játéka. A hosszú távolságokat úgy tesszük meg, hogy útközben számoljuk a lovakat az autóból. Hogy ne punnyadjak bele a tájba. És értelmet nyer az "Új-Zéland egy nagy játszótér" kezdetű jelző. A ló szállítóval lopom az ellenfél lovait, a temetővel elpusztítom, a ló jelzőtáblával pedig nyerek lovakat. 

A tévét pedig csak egyetlen egyszer kapcsoljuk be amikor a választások vannak. 

Na szóval ott sétálunk a homokos tengerparton, beszélgetünk. közben fúj a szél, tűz a nap, majd egy felhő eltakarja pont egy foltnyira és olyan érzésem van tőle, mintha híd alatt állnék. Egy méterre tőle világos, én pedig egy pacában, árnyék nélkül az árnyékban. Az élet napos oldalán....