Viszonylag későn, de helyi idő szerint korán ébredek. Hajnal
fél ötkor elkap az ihlet és írok. Megírom a repülőutat businessen és turistán a Qatar airways 920-as járatán, mosolygok
hogy egy nap távlatából milyen mókás kalandoknak tűnnek a pár órája még a történésekbe beleszenvedett pillanatok.
Pontosan nem tudom mikor történt meg a napfelkelte, mert az
éhség legyőzte a célokat, és a napi szükséglet felülírta a természet rendjét,
az emberi kíváncsiságot. Ültem a club lounge 28. emeleti klubtermében,
mivel első voltam hat órakor, a legjobb helyet foglaltam el az ablaknál,
panorámás kilátással a kikötőre, és a luxus szigetre, Waihiki Islandra. És
tulajdonképpen rájövök, hogy a hely szellemét itt nem kell keresnem, mert
mindenhol ott van. Nem kell nyomoznom és kutatnom mert azonnal vágom hogy az
emberekből sugárzó erő határozza meg belső tartalommal. Nem tudom leírni hogy
mi sugárzik az emberekből, az erőn kívül még valami meleg, gondoskodó érzet,
aminek fő szándéka a nem vagy egyedül közvetítése.
A laptopon az idő nem a helyi, hanem a hazai, itt már csütörtök reggel 6 óra van, 11 óra időeltolódás
Mai kihívás: végigmenni az óceán egyik befolyó patakocskáján
oda-vissza mezítláb a szeszélyes áprilisban, októberben. Mivel itt minden
fordítva van, a nyár a tél, a tavasz az ősz, itt most tavasz van a magam színes
szeszélyességével és játékosságával. Talán ez az egyáltalán nem erőltetett pozitív
hozzáállás jellemzi legjobban az új-zélandi embereket, akik minden tettüket a
boldogság megélésének rendjébe állítanak. Ők azért fizetnek adót, hogy köztéri
grillező pontokat tudjanak használni ünnepnapokon, szabadságok alatt,
barátokkal, családdal, közösségben.
Az úton többször van dejavue érzésem, kezdek megijedni hogy
két dimenzióban élek…. Útközben az út
két szélén kála virázik vadon, mama kedvenc menyasszonyi virága, eszünk egyet
Puhoiban, ami egy cseh falu, cseh bevándorlók bótoltak le egy kis földrészt a
maoriktól nem teljes száz évvel ezelőtt, csehül kérek sört, a csapos nem érti,
viszont van Pilzner és ennek megfelelő helyi változat. A sűrű halleves pedig
foghagymás baquettel olyan finom, hogy pofátlanul kikanalazom a többiek által
otthagyott maradékot is. Ülünk a lugas alatt, a sör erős, a jelen lévő helyiek
ráncosak, napbarnítottak és öregek, viszont oda lehet menni hozzájuk, kedvesek
és senki sem felsőbbrendű vagy alárendelt. Ezeket pusztán azért írom, mert
fontosnak tartom megérteni az új-zélandi emberek lelkét, és a szavak talán ki
tudják valamennyire fejezni fontosságukat.
Még mindig hihetetlen hogy itt vagyok Új-Zélandon, a világ
felénk eső részétől pont a másik felén.
Az esőerdő, ahol a kaurifát lehet közelebbről megnézni,
megfogni, megszagolni és akár megnyalni is olyan magasan tornyosul felénk potom
800 évével, mint egy túlméretezett brokkoli a veteményesben. Ilyen kertet
akarok. Ehető liánnal amin Tarzan is lendülhetett, Szent Péter botjára
hasonlító szintén ehető kacsokat, páfrány hegyeket amik Új-Zéland zászlóján is
védjegyek, kisebb, nagyobb, legnagyobb beültetett összevisszaság….
A kaori erdő bejáratánál lábat kell mosni, be is állunk
Krisztusi alázattal egymás cipőtalpát lesikálni, az én cipőtalpamat Szlovákia
legolvasottabb utazó bloggere, a sármos, fiatal, nők bálványa Milan Bardún
mossa, a "Cestujeme bez mapy" utazási blog írója, kitalálója és megvalósítója, és én elkönyvelem szakmai életem csúcspontjának ezt a beteljesülést.
Kedves falumbeliek, hát idáig jutottam!
A háttérben a GEO Magazin főszerkesztője, Koszó Kinga minden fontos pillanatot megörökít.
Az esti sörkóstolóról nem kerülhetnek ki képek. Kis
társaságunk profi szakértőként nyugtázta a sorrendet. Mint kiderült ízlésünk
különböző, vagy az új-zélandi sörök sokfélék. Nem emlékszem. 12 sört
kóstoltunk, volt amelyik 6,5%-os volt. Éjszaka nem volt gond megint az
álommanóval….
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése