Nyírd le a füvet, szedd le a cukorborsót, húzd ki a diófa alatti szárakat (délutánra update-elte a to do listát a másik oldali ültetvénnyel is), terítsd ki a betonra, szedd le az epret, locsold meg minden nap a veteményest, és kapáld meg, gyomot húzogasd ki, rakd egy kupacba száradni, a cukorborsót pedig fejtsd ki és fagyaszd le.
Szóval jó itthon. Túltervezett napi ütemtervembe próbálom beilleszteni a kerti tevékenységeket. Mivel a reggelemből nem adok, marad a kora este hat és hét óra között, mert utána már jönnek a szúnyogok. Viszont egész nap lelkiismeretfurdalásom van, mert mi ha esni fog és napokig nem tudom leszedni a borsót, mi ha nem fog esni és estére annyira kiszárad a föld hogy minden kiszárad, anyám meg szegény ezt se bízhatja rám.... Úgyhogy cigiszünet helyett minden egyes napi feladatom elvégzése után kimegyek a kertbe és kihúzok egy sor borsóültetvényt. A középső sor kitépése után üvöltve hátrálok, amikor egy óriás piton testét látom megbújni a felgöngyölített növény szárának tövében. Én még ekkora meztelencsigát nem láttam, pedig utaztam sokat, túráztam kanyonokban és természetvédelmi területeken, esőerdőben és őserdőben, mocsaras vidéken és sivatagban. És miközben frissen manikűrözött kezem múlt héten még a volt brazil nagykövettel fogott kezet és műkörmösöm isten bizony csak egy másodpercre jutott eszembe, kikerülöm a puhatestűt és remegő gyomorral keresem a még lógó hüvelyeket a szárakon.
Nálamnál tanultabb ember ezt biztosan ügyesebben csinálná, jó ez a tuja kerítésként, hogy eltakar az erre járó falumbeliektől. Nem ám szomszéd nagynénémtől, aki este átjön csak úgy, és közben szemrevételezi hogy a feladatokat elvégeztem-e. Testbeszéde üzeni hogy velem van, de szemkontaktus nincs. Beszél és pásztáz. Csípőből néha fordul egyet jobbra majd balra, finoman, szövegbe illeszkedve. Ez olyanfajta vidéki koreográfia, kellemesen elringat.
Mert itt még van interakció. Nálunk ha kell valami, akkor az ember odamegy a másikhoz. És megbeszélik. Nincs csetelés, ímél, lájkolás, hanem nyílik az utcaajtó, bejönnek, megbeszélik, kicsit még átbeszélik, meg mindig van valamilyen történet amit nehogy már elmondd másnak, csak neked mondom el, life-show, helyi reality show-k, horgolási minta, hoztam egy kis uborkát, van egy kis cukrod?... Szembetűnő volt utolsó budapesti látogatásomkor hogy a metrón már léteznek zombie-k. Ezt a különbözőséget és sokkot nem lehet leírni. Mert lehet hogy Marika néninek ráncos az arca, Rózsinak meg kicsit szabadosabb a szája, a szomszéd nagynéném pedig kritikusan szemlél mindent amit nem ő csinál, de ez itt most olyan életszagú....
És akkor már beszélgetni is illik, mert itt sosincs egyedül az ember, mindig valaki betéved, tegnap Marika néni palántákért, ma egy fiatal rendőr információkért. Nem volt túl diszkrét, nem is értem miért nem kopogott be egyenesen a szomszédhoz.... Kedvesen megnyugtattam hogy nem tudok semmit, nem láttam semmit, nem hallottam semmit, mint az ázsiai majmok és már húztam is be a ház hűvös árnyékába.
Bezzeg amikor még élt Ilus néni, mindenki tudott mindent, jobb volt mint a Szabad Európa Rádió, rajta is maradt a név, és olyan közbiztonság volt az utcában, hogy még a madarak sem merték lecsipegetni Juci néni cseresznyefájáról a termést.
Azóta a mag összetart, a gyütt-möntek pedig bezárkóznak. Lejöttek vidékre, hogy bezárkózzanak csöndes magányukba, fiatalon, kivéreztetve, messze a város nyüzsgésétől. Pedig itt naponta megszólal a falu hangosbemondója, aminek érdekessége, hogy ha két hangszóró között laksz, akkor semmit sem lehet érteni. Olyan mint a május elsejei beszédek az átkosban, hangszóróról hangszóróra visszhangoztak a szótagok, a tömeg végére beérve egyik a másikat egy értelmezhetetlen katyvaszt alkotva. Ki szoktunk állni anyuval és azon versenyzünk, ki érti jobban. Ő már rutinos, olyanok vagyunk mint két süket, csakhogy ő érti én meg meg akarom győzni. Aztán amikor teljesen összemosódnak a szavak és olyan mint a tenger morajlása, teljesen kikapcsolok. Meditálok.
Estére föld megöntözve, kaptam tippet holnapi vízadagra az udvar végén levő kinti kádból, ahonnan ki kellene önteni a szúnyoglárvákat az esővízzel együtt, sportnak se rossz, környezettudatos életnek pedig rendkívüli hozzájárulás, már csak a napszakot kell belőni. Cukorborsó tálakban áll, már csak le kell fejteni. Eper turmixban végezte, és tulajdonképpen majdnem az egész napomat kint töltöttem. Hébe-hóba dolgoztam is. Mégis nyertem egy teljes órát. Ugyanis:
Nem filozofálgatok lelkiállapotomról, és Sárika néninek lett igaza, aki legutóbb arra a felkiáltásomra, hogy - Hú de izgatott vagyok! azt válaszolta - Bezzeg ha fizikai munkát végeznél, nem lennél az! - majd jóízűen harapott egyet a reggeliből.
Anyámnak bizonyítékul képek Viberen elküldve, várom visszajelzését.
Üdvözlettel
A lánya
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése