Hétfő

Elment egy mentőautó előttünk. Nem merem megkérdezni anyámtól kihez jött. És miért. Nem hiszem hogy a vírus felütötte nálunk a fejét, inkább az lehet, hogy valamelyik idős embernél kijöttek a bajok, leesett a vércukor, felment a vérnyomás, elfogyott a gyógyszer.

Elindult egy kezdeményezés a közösségi oldalon, hogy amíg tart a válság, maradjon Pellegrini a miniszterelnök. Nem gondolkodom rajta hosszan, támogatom az indítványt. Karakán, jó kiállású, biztos, határozott vezető. És ide most ez kell. Reggel bemondják a tegnapi rendkívüli intézkedéseket a hangosbemondón. Barátnőim megkérdezték, hogyan viselkednek a szlovákiai lakosok. Ésszel. Követjük az utasításokat, betartjuk a szabályokat. Megalkotom kis közösségünk szabályait.

Anyám kimehet a kertbe, és ha már mindent elültetett, menjen ki csak úgy két-három óránként. Gyerek pályázatot készít. Én pedig vállalom a háztartást. Estére elfáradok mint a kutya. Nem nézünk magyar híreket. Koncentrálok saját valóságunkra. Tulajdonképpen egyáltalán nem nézek és olvasok híreket. Joe Dispenzát, Bruce Liptont, Gregg Bradent hallgatok, és értem meg testem vagyis a miniatűr univerzumom működését. Fülemben a hanganyag, bedugva sztereóban, gyerek próbál szintén interneten, anyám nézi a híreket. Informatíve. Miután elmagyarázom neki a vírusok működését, megnyugtat, hogy az ő fejében minden rendben ezzel kapcsolatban, ő csak szeretne képben maradni, mi történik a nagyvilágban. Ezennel kinevezem hírügynökségnek, miniatűr univerzumunkban fontos szerepe lett munkájának. A macska az öröm forrása. Én vagyok a stratéga, a gyerek a tudás és a jövő megteremtője.

Tiszteletes asszony áthozza a következő időszak penzumait, igéit, imáit és hirdetéseit.

Egy család megint lemondta a nyaralását. A lemondási feltételek alapján lenne még idejük gondolkodni, de döntöttek. Megértem őket. Már nem harcoskodok. Nevetve konstatálom, hogy köszönöm, jól vagyok.

Hogy mi lesz holnap vagy holnapután, nem gondolok bele. Mert az még nem a valóságom. Lassan fél évszázados életem alatt kifejlesztettem a most és itt pillanatának élvezetét. Örülök hogy itt és most jól vagyok. Kihozom a maximumot, szarból várat építek ha kell és a jég hátán is megélek. Ha mást nem, ebben igazán tudok tanácsot adni. Sokan nem tudják mert eddigi világunkban nem volt trendi arról beszélni mikor, kinek milyen vékony a pénztárcája. Különleges szimatot fejlesztettem ki üzleti tárgyalásaim alatt, hogy megtudjam, az ügyfél mennyire vastag. Higgyétek el nekem, hogy az esetek 80%-ban a megérzéseim beigazolódtak és a nagy hang mögött lyukas zseb lapult.

Elvittek egy biciklit a bolt elől. Én se lakatoltam le az enyémet, gondoltam arra a pár percre míg beszaladok a krízishelyzetre való tekintettel a tolvajok önfegyelmet tanúsítanak.

Na megyek paprikás krumplit főzni.

Azt mondja a lányom, hogy nem szőrtelenít amíg a helyzet van. Ez az ő felajánlása. Tiszteletben tartom.

Mindenhol olvasom a vállalkozók hozzáállását, hogy a helyzetre való tekintettel innentől kezdve online konzultáció, házhoz szállítás, postai kézbesítés stb. Most elgondolkodtam, hogy a saját vállalkozásomat hogyan tudom a fent felsoroltak alapján szolgáltatni.

Minden utazni vágyó ügyfelemnek a helyzetre való tekintettel mától megnyitom vizualizációs szolgáltatásomat, melynek értéke a meghirdetett út részvételi díjának 10 %-a. Én, aki eddig irtóztam az akcióktól, bevezetem az idegenforgalmi, turisztikai történelem legnagyobb árcsökkentését.

A szlovák állam bejelentette hogy a szájmaszk használata kötelező. Nagyüzemben indítom a gyártást. Egy ismerős kérdi a közösségi oldalon, mennyi lesz az ára.  Mert tudom és érzem, hogy ezt most kurvára ingyen kell adni. Ez volt az erősségem minden egyes kritikus helyzetben. Odaállni, beleállni és megcsinálni. Elvárás, számonkérés, lelkiismeretfurdalás és a siker érzése nélkül. Aztán mégis kérek két eurót darabjáért. Megy a közösbe, túlélünk.

Mélázok, görgetem magam előtt a feladatokat, szeretném ha ezek az írásaim minél több emberhez eljutnának, jön az Új Szótól egy felhívás, ha meg akarom osztani a tapasztalataimat, írjak a szerkesztősébe. Soha jobb alkalom. Írok. Aztán majd meglátjuk. 

Aztán gondolkodom, hogy hol lehetne a helyesírás ellenőrző programot automatikusra állítani, erre magától átállítódik. Az vagy, amiben hiszel. 

Rengeteg az interneten a „Maradj a fényben” jellegű modoros közhely tartalmú írás. Mi a fenét jelent ez, és miért isszák minden szavát a népek?

Jönnek a megrendelések a szájmaszkra. Gyorsan összeütöm a paprikás krumplit, vágom a hagymát, nincs ideje a szememnek könnybe lábadni, ötven darab maszkot kell legyártanom holnap reggelig. Ez az. Nincs időm gondolkodni, rémeket látni, sápítozni, hisztériázni mert feladatok vannak.

Én így maradok a fényben.