Ma nem fáj a fejünk, kialudtuk magunkat.
A mai napon a felelőtlenségről írok. Arról a kifejezhetetlen
ragályos betegségről, ami sokkal jobban fertőz mint ezer vírus. Arról a
felelőtlenségről, ami minden tudás ellenére megengedi hogy áthágjak
parancsokat, figyelmeztetéseket, óvintézkedéseket.
Miután kidühöngtem magam, írok a felelősségről. Arról a mély elköteleződésről,
ami embertársaim felé mutatja meg önmagamat. Sose bírnék a tükörbe nézni, ha
kiderülne hogy hordozó vagyok és általam megfertőződött akárcsak egy ember is.
És ugyanezt elvárom embertársaimtól is, hogy ha tünetmentesek is, hordozhatók
lehetnek, tehát maradjanak otthon és ne érintkezzenek senkivel.
Kilincs, villanykapcsoló minden nap többször lefertőtlenítve.
Kezem száraz, minden cselekedetem előtt, után fertőtlenítem.
Körülbelül ötven szájmaszkot gyártottam, még Kassára is
postáztam.
Megkérdeztem a polgit, van-e okom félni, mégiscsak ide jár
fél kisfalum. Megnyugtat, hogy falunk „tiszta”. Volt egy rémhírkeltés egy
családról, aki veszélyeztetett munkakörben jobban ki van téve a kockázatnak,
karanténban vannak, ennyi. De hát nem lenne kisfalu ha nem lenne egy szomszéd
aki farkast kiált.
Én meg kicsit befostam hogy ennyi emberrel találkozom
naponta. Be akarom függeszteni a szájmaszk gyártását.
Közben megint lemondta egy ügyfelem az utazást. Nem agyalok
azon mi lesz tovább, megértően konstatálom, és már írom is a levelet a francia
szállodának. Jön az automata válasz, a kollégák hamarosan feldolgozzák
kérésemet. Nekem jelen esetben elég a visszaigazolás, remélem Cynthia jól van
és csak home office-ban dolgozza fel a káoszt. Látom kollégáimat, főleg a
repjegyeseket akik a seggükön veszik a levegőt, kezelnek csődbement
légitársaságokat, felelőtlen, utolsó pillanatban utazó utasokat,
átfoglalásokat, lemondásokat, vouchereket, szóval nem lennék a helyükben. Ők az
én mindennapi hőseim.
Telefonálgatunk. Most van időnk egymásra.
Rövidnadrágban tornázok a kertben. Meleg van. Anyám felmos,
szabja az anyagokat, kertészkedik. Kiveszi a részét a teendőkből. Mostanra
értette meg, hogy baj van. New York-i barátnőm szerint náluk még az
egészségügyben dolgozó kollégái sem viselnek szájmaszkot. Tényleg csak Szlovákia
ilyen fegyelmezett és példamutató. A miniszterelnök és stábja, a tévébemondók,
riporterek és riportalanyok, mint egy új brand úgy tartozik a szájmaszk a
mindennapjukhoz.
Azon filózok, hogy ha ez a vírus 2-72 órát képes „életben”
maradni, akkor ha cserélem a maszkot, akkor nins szükség szűrőre csak egy
mosógépre, és 2-3 váltó maszkra.
Anyu isteni finom sárgaborsó főzeléket főzött. Úgy működünk
mi itt négyen (mert a macska is számít) mint egy fogaskerék. Négy nap kellett
hogy összehangolódjunk és beilleszkedjünk egymás rutinjaiba. Észrevesszük
egymást, mégis békén hagyjuk. Tulajdonképpen ez mindig is jellemző volt
családomra. Egy olyan távolról figyelt magatartás jellemez bennünket. Ha baj van,
akkor a világ minden pontjáról azonnal hazajövünk. És úgy állunk bele a
feladatba, mintha csak megoldás létezne. Nincsenek sértődések, inkább egy érdesebb
hang után egy nyugtázó beletörődés. Biztos oka volt rá.
A posta udvarán két szájmaszkba öltözött tűzoltó fogad.
Egyesével mehetünk be az épületbe. Nincs helye a jól megszokott „anyád jól van?”,
„elvittem a gyereket a fogorvoshoz és most rohanok leszedem a tűzhelyről a
húsleveset”, „legközelebb elhozom neked a virágmintát, de az lesz a legjobb ha
megmutatom” kezdetű mondatoknak. A tűzoltók a szociális segély kifizetése miatt
vannak készültségben. Egész Szlovákiában a katonaság, a rendőrség, a
tűzoltóság, hol, milyen intézmény van, segédkezik a kifizetéseknél. Figyelik
hogy mindenkin legyen szájmaszk, és betartsák az egy-két méteres távolságot. Nálunk
még a romák is fegyelmezettek.
A kilincseket, villanykapcsolókat folyamatosan
fertőtlenítem.
Nekem is szükségem van pár hiteles megnyugtató szóra, egy
iránymutatásra, feltöltődésre vagy tudásra. Kitől?
Lelkiismeret furdalásom van, mert az egész délután
végigtelefonálgattam. Fontos volt megtudnom hogy Ruben már nem cumizik, Tesó
jól van, mindenki hazaért, mindenki odaért, senki nincs egyedül. Így nem
készültem el az estére kitűzött arcmaszkokkal. Mivel reggel nem jöttek értük,
gondoltam lecsengett az igény. Aztán este egy valakit el kellett küldenem,
kértem jöjjön vissza később, de megsértődött. Mert megkérdeztem, hogy van-e a
háztartásában idős. És a végén azt választottam, annak adtam szájmaszkot, aki
együtt él idősekkel, 65 év felettiekkel, egy háztartásban. A gyerekek ebben a
helyzetben nem hatnak meg. Talán beérett apakomplexusom, és az idősek iránti
tiszteletem, szeretetem. Amit még alapnevelésként megkaptam 3-13 éves koromban.
Borzalmas ami a boltokban megy. Közben próbálom arra
kondicionálni magam, hogy sosem tudhatom milyen kényszerűségből vásárolnak, rabolják
le a polcokat, vadásszák az árukat. Van aki azért spájzol be mert tényleg nem
akar kimenni egy hónapig. Van aki azért mert fél hogy nem marad. Van aki
magából indul ki, van aki egyáltalán nem indul sehova. Szóval amikor majd nem
lesz, én bízom benne, hogy akkor majd az emberiség belátja és akkor majd
lesznek páran, akik megtanítják a most harácsolókat halat fogni. Addig meg okosan
kivárunk.
Este megnézem a híreket hogy én is képben legyek. Meg aztán
megnyugtat a Szlovák miniszterelnök. Most például azzal, hogy volt egy EU-s
skype konferencia, és a kötelező kör után ő kilépett, mert szomorúnak tartja,
hogy jelen helyzetben egy óra csak a pénzről szólt.
Lesz szájmaszk a falunkban, a polgi biztosított róla, hogy
pénteken mennek egy szállítmányért és kiosztanak minden 65 év felettinek.
Hurrá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése