Minél tovább nézem a híreket, a pánik egyre mélyebben rögzül
a fejemben. Tudom, hogy ezzel hosszú távon lesz baj. Amikor majd megnyugszik a
világ, elűzzük a rosszat, meglátjuk a szépet, és az első adandó kudarcnál
kisettenkedik és támad. Alattomosan, sunyin, remegéssel, pulzusszám
túllépéssel, a koncentráció elvesztésével, izzadással, rosszulléttel,
halálfélelemmel.
Kisebb bajok miatt is már életemben elkaptam ezt a védekező,
„jóakaró” patrónust, belegondolni sem merek, mit tud tenni ez a fajta, amikor
nem a befizetetlen számlák, és nem az adóhivatal, elvárások, fenyegetések,
bizonyítások, anyagi célok hajszolnak a stressz, a pánik és a hisztéria
állapotába, hanem egy sokkal sötétebb nagyúr: egy szabad szemmel nem látható de
létező, tehát megfogható valóság kinagyított után gondolása ugrasztja ki a
mumust.
Mert az elsőként felsorolt helyzeteket kezelni tudjuk egy
lenémított telefonnal, egy megválaszolt levéllel, egy megírt kérvénnyel, de
láthatatlan őeminenciája úgy lopózik be életünkbe, hogy felhasználja mindazt a
tapasztalásunkat, amibe eleve is már beledöglöttünk.
Visszafizettem minden ügyfelemnek a befizetett összeget, új
szabályozást hoztam vállalkozásomba (ha még lesz egyáltalán vállalkozásom,
habár vállalkozásom lesz, csak a tartalmát kell végig gondolnom), lenulláztam
magam, kitakarítottam a házat, csak
Pista bácsi csókol nekem kezet a falu egyetlen főtérnek nem nevezhető
buszmegállójában, ahol a kocsma is van. A kézcsóktól egy pillanatra
nosztalgikus állapotba kerülök. Aztán otthon fertőtlenítek.
A kocsma zárva beláthatatlan ideig. Pista bácsi csak leellenőrizte,
tényleg így van-e. A hangosbemondón naponta megosztják a legújabb tudnivalókat
és erősítik a betartandó szabályokat. Ha valaki nem értené mert két hangszóró
között lakik, és a hang visszhangzik, azokkal megosztják a közösségi oldalon az
elmondottakat. A szlovák államtól már a harmadik sms üzenetet kapom a
telefonomra. Minden oldalról informálva vagyunk. És egy információt veszünk alapul.
Minden más nem a valóságunk.
A könyvtár zárva. Mikor ezt megjegyzem a közösségi
oldalamon, a könyvtár munkatársai személyes támadásnak vélik megjegyzésemet.
Pedig csak megijedek a tényektől. Ez az én reakcióm. Vállalom. És ebben a pillanatban
tudatosodik bennem, hogy ez most komoly. Örülni kéne, hogy van még ember, aki
kétségbeesik a könyvtárak bezárásától.
Elkezdtem élni a saját valóságomban. Mert csak így tudom
kivenni magam ebből az őrületes hisztériából, ami jobban fertőzi az embereket
mint maga a vírus.
Nem nyitom ki a számítógépemet reggel nyolc óra előtt. Ugyanis
4.45-kor ébredek, kimegyek az udvarra nyújtani, olvasok, tervezek, rendbe rakom
fejemben az irányokat, erőt gyűjtök könyvekből, hanganyagokból, reggelizek,
anyám is felébred, megbeszéljük álmainkat, egyre többet beszélgetünk, egyre több témánk van, közben fertőtlenítek,
letörölgetek, tisztítok, söprök, felmosok, mosogatok, amit kell.
És varrok. Van még pár anyagom a múltamból, abból kreálom
alkotásaimat. Olyan ez mint a biciklizés. Nem lehet elfelejteni. Emlékszem, amikor
az első zakómat varrtam, egy nem tudom hol talált anyagból, szegény nyugodjon
békében Párkány tanár úr megszégyenített azzal, hogy kanárimadárnak csúfolt. De
én büszkén hordtam a Boy George stílusát utánzó felsőt. Most meg ráfeküdtem az
anyagra és körbe rajzoltam. Anyám azt szokta mondani, amikor gyerekkoromban is
így varrtam, hogy „český žandár” vagyok, ami szó szerinti fordításban cseh rendőrt
jelent, talán az intézkedésük gyorsított eljárására utalandó, vagy arra hogy
nem alaposak.
Kora este jön a telefon Magyarországról, hogy lezárják a
határokat Szlovákiában, mérlegelni kell. Áthozzam a kölykömet vagy én menjek
át, vagy maradjon minden és mindenki, és majd meglátjuk. Először életemben
mérlegelek úgy, hogy megnézem a dolog legrosszabb oldalát. És úgy döntök, hogy
mindenki haza. Öcsém otthagy csapot-papot, angol órát, megy a gyerekekért. Jön
a macska is. Éjfél után meg is érkeznek, a macska teleokádta az autót.
A gyerekem magyar állampolgár, én szlovák, és most nagyobb
biztonságban érezzük magunkat Szlovákiában, ahol az emberek fegyelmezettebbek,
nem kérdőjelezik meg a rendelkezéseket, buzdítják egymást hogy mindenki tartsa
be a szigorításokat, és csitítunk, minden rendben lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése